Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Bölcsődék » Nálatok milyen indokkal kell...

Nálatok milyen indokkal kell otthon maradnia a bölcsiböl a gyereketeknek? (betegségre gondolok)

Figyelt kérdés

Amikor elkezdtük a bölcsit megbeszéltük a gondozónőkkel hogy akkor kell feltétlen hazavinni a gyereket/otthon lenni vele,ha lázas, krónikusan megy a hasa/hány vagy hasonló komolyabb betegsége van. Ezt mi be is tartottuk.

Ekkor még volt munkahelyem. Sajnos azóta sokat betegeskedett a kisfiam, amit nem toleráltak a munkahelyemen (kirúgtak).

Azóta ennek "híre ment" a bölcsiben, mármint annak hogy itthon vagyok,munkát keresek és ha bármilyen kis baja van a gyereknek (pl.köhög kicsit) akkor egyből hívnak, hogy vigyem haza, vagy másnap rosszallóan néznek hogy megint bevittem, pedig én itthon úgysem csinálok semmit, tudnék rá vigyázni.(ezt mástól hallottam vissza)

Azoknak a szülőknek a gyereke, akik dolgoznak meg lázasan is bent lehetnek (sokszor gondolom miattuk volt beteg a gyerekem)a gondozónők meg gyógyszert is adnak nekik,mert anyuka nem ér rá, mert dolgozik, pedig ha jól tudom ezt nem tehetnék meg.(legalábbis az én gyerekemre ezt mondták)

Segítségem (nagyszülők, rokonok) sajnos nincsen, tehát ha tényleg itthon lenne velem a gyerek, akkor kb. egy állásinterjúra se tudnék elmenni vagy csak elég hosszas szervezés után, ami ugye nem túl nyerő manapság.

Nem tudom ezzel a helyzettel mit lehetne kezdeni, hiszen a gyerekemet majd 1 éve felvették bölcsibe. Ti mennyire mennétek szembe a bölcsivel hogy nekik semmi közük hogy én reggel 8-16-ig mit csinálok ha egyszer felvették?


2014. júl. 2. 12:03
 1/8 anonim ***** válasza:
Nálunk pl megkértek mindenkit oviban is hogy nyáron csak az vigye akinek nincs otthon a szülő. Nem lehet ,hogy ott is a nyári ügyelet miatt mondják?
2014. júl. 2. 12:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 A kérdező kommentje:
Nem hiszem, mert az nem most van, meg akkor megbeszéltük hogy nem megy. Ez az "átlagos" mindennapi időszakban történt/történik.
2014. júl. 2. 12:21
 3/8 anonim ***** válasza:
37%
vidd be továbbra is a gyereked és sz.rdd le a bunkó nénik véleményét. A beteg gyerekekkel kapcsolatban szólnék az intézményvezetőnek amennyiben Ő normális.
2014. júl. 2. 12:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
Hát közük van hozzá hogy mit csinálsz ,hogy dolgozol-e? Mert ha nem és mondjuk kevés a hely ,ki is tehetik a gyereked mert kell másnak a hely akinek ténylegesen dolgoznak a szülei. Senkit nem érdekel hogy te miért vagy otthon a lényeg hogy otthon vagy. Rengeteg ilyen kérdés van, a munkahely keresést nem veszik figyelembe sajnos. Olyan kevés a hely hogy simán ki is tehetnek, ugyhogy inkább járj a kedvükben.
2014. júl. 2. 12:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 A kérdező kommentje:

Kedves 4-es válaszoló!


Pont azért nincs munkám, mert más gyereke betegen is bent lehet és amikor az enyém visszament gyógyultan akkor megint beteg lett azok miatt akiknek bezzeg dolgoznak a szüleik és ők nem érnek rá otthon lenni a beteg gyerekkel?

Amúgy a magánvéleményem megvan az ilyen anyákról. Engem meg pont ez nem érdekel, hogy ő hogyan oldja meg, de akkor vigye haza más is a beteg gyerekét. Ne kivételezzünk.

Azt azért megjegyezném, hogy amikor felvették volt állásom és remélhetően hamarosan lesz is, tehát nem hónapokon át süttettem a hasam.

Nem gondolom hogy az az út a járható, hogyha valaki elveszíti Önnön hibáján kívül az állását tiporjuk még jobban el.


Másrészről meg én sem firtatom a gondozónő mit csinál szabadidejében. Akár ennyi erővel feketén is dolgozhatnék, vagy ápolhatnék bárkit. Akkor már a társadalomban biztos szebb fényben tündökölnék és máris jogom lenne arra hogy vigyázzanak a gyerekemre?

2014. júl. 2. 13:03
 6/8 anonim ***** válasza:

Nálunk elvileg akkor nem veszik be, ha lázas. Gyakorlatban pedig mindenkit bevesznek, akinek van igazolása, mert az orvosnál könyörögnek, hogy adjon igazolást. Ez ellen a bölcsi nem tesz semmit, 1 év alatt már 3x rúgtak ki, 'szerencsémre' az ovit kezdjük holnap, tudom, ott is ez megy majd, iszonyú nehéz így munkát találni... 1 hónapja nem dolgozom, héthőn kezdek az új helyen..

A mi bölcsinkben már várólista volt de nem tették ki azokat a gyerekeket, akiknek a szülei elveszítették a munkájukat, mert állítólag káros, ha a közösségből kiszokik.

Én is haragudtam az olyan szülőkre, akik így beadták a gyerekeiket, tették be a szekrénybe a cataflamot, panadolt&el volt nézve. 'Dögöljön a szomszéd tehene is'...

2014. júl. 2. 13:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:

Ismerős.Nekem a lányom kruppos,ami azt jelenti,hogy míg ki nem növi,5-6 évesen addig benyel egy vírust,és ugat,rohamszerűen,húz a légzése,be is fulladhat.Párszor megjártuk a kórházat is e miatt. Bölcsis volt,de annyit hiányzott,hogy nekem is fel kellett adnom a munkát ez miatt,hiszen alig járt bölcsibe,végül már annyira eldurvult a helyzet hogy ki is vettem.Nálunk is volt olyan,hogy csorgott a gyerek taknya,láttam olyat akinek a zöld takony lógott ki az orrából,mást bevittek úgy hogy gyorsan berakta anyuka,aztán elment a gyerek meg fosott (ez nem a mi csoportunkban volt szerencsére) értem,hogy munka meg pénz,de így mindig mindegyik gyerek folyton beteg volt.

Most az ovis szülőin azt mondta az ovivezető,hogy csak egészséges gyereket vesznek be,köhögősen,taknyosan se vigyük be.Én nagyon reménykedem hogy oviban így valamelyest jobb lesz a helyzet.Sajnos a szülők sem fogják fel,hogy hosszútávon ha mindenki csak egészségesen vinné a gyereket,mindenkinek jobb lenne.

2014. júl. 2. 13:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:

4 es vagyok!

Én nem rosszindulatból irtam csak a kêrdésedre válaszoltam hogy én a helyedben nem vágnám magam alatt a fát. Ha kiteszik a gyereket még rosszabb lesz és sok bölcsiben hallottam hogy meg is csinálták. Ilyenkor célszerű meghuzni magad inkább sajnos.

2014. júl. 15. 13:25
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!