Bölcsiben így viselkedett és mi lett a megoldás?

Bölcsis nénik... kérlek szépen tiszteld meg azokat az embereket akik a gyereked pótanyukái azzal, hogy kisgyermeknevelőnek/nevelőknek és dajkáknak/dadusoknak hívod őket.

Egy kisgyermeknevelő.

A lányom 2,5 évesen kezdett ovit mini csoportban. Akkor jöttek elő nála is ezek a hasonló viselkedés formák. Mivel hónapok múlva sem javult, elküldték a pedagógiai szakszolgálathoz. Csak annyit állapítottak meg nála,hogy egyéb pszichés zavara van, kissé vissza van maradva a fejlődésben, kapott fejlesztéseket. De egy ismerősöm gyereke ugyanennyi idősen bölcsiben is harapott, de ott nem foglalkoztak különösen evvel, ráfogták, hogy életkori sajátosság. Szerintem nálatok is ez áll a háttérben, a lányomnál csak valószínűleg azért erőltették a szakszolgálatot, mert óvodás volt, nem bölcsődés.

2-es: megragadtad a lényeget, látom...

A lányom bölcsiben igazi rosszcsont volt, élénk, határozott, érdeklődő. Mikor oviba került, gyakorlatilag megnémult, csak ült és nem fejezett ki semmi érzelmet. Ő nem bízott a nevelőkben. Nem tudtak belőle semmit kihúzni, mi a baja, sem bevonni a játékokba. Ő nem verekedett, de leget jobb lett volna, ha levezeti a belső feszültséget. Otthon üvöltve rohangált, mindent egyszerre akart csinálni. Láttam, hogy az oviban teljesen bezárkózott. A nevelők erőltették neki, hogy vegyen részt a csoportos dolgokban, erre sírva menekült. Egy évig tartott, akkor barátkozott össze egy kislánnyal, aki hangos, erős és tolakodó volt. Ezután ő közvetítette a lányom gondolatait és idővel maga is mert szólni, de végig megmaradt benne a tartás a felnőttek felé.

Én nem vittem kivizsgálásra, mert minden más környezetben átlagos volt. Az iskolába érve igazi cserfes társasági gyerek lett a tanítónő hatására. Sok esetben ez is meghatározó a gyerek számára. Nálatok a.nevelőkkel minden rendben?