Milyen hátrányai vannak a nagyon korai bölcsődének?
A kislányom 11 hónapos lesz, amikor vissza kell mennem teljes munkaidőben dolgozni, a férjem is teljes munkaidőben dolgozik, így magánbölcsődére gondoltunk.
Nagyon aggódok, hogy érzelmileg sérül. A kovid miatt alig találkozott még emberekkel.
Ahogy a családban szóba jött, azt mondták, hogy nagy felelőtlenség. Indokuk, hogy mellettem a helye. Szerintem is, de veszélyben van az állásom.
Egyik ismerősöm gyereke is 1 év alatti volt mikor bölcsődébe rakták. .. szegény gyerek elmaradott volt fejlődésben, mert nem foglalkozott vele senki. Kb 3 éves kortól kezdett el járni, beszélni kb 4 éves volt. Fogyatékosság látható rajta, pedig nem tűnik gyogyósnak! Bár vissza gondolva, még mondtam is a férjemnek, hogy olyan bazi nagy feje van annak a gyereknek, mint akinek vizfeje van. Szegény már 8-9 éves .
Viszont az én fiam biztos hogy nem adnám ilyen hamar be a bölcsibe. Én fejlesztem itthon. Nagyon sokat foglalkozok vele, mindig megtanítok neki valamit. Nagyon ügyes és okos kis srác a kortársaihoz képest! El vannak ájulva tőle. Járni már 1 éves kor előtt is elkezdett, állatokat tudja, tárgyakat, várat épít, napot holdat, csillagokat is tudja. Járműveket, tárgyakat mi micsoda. Szavakat mond. Nagyon Értelmes gyerek. Csak foglalkozni kell vele, amit az ismerősöm elmulasztott, mert telibeszærta a gyerekét és inkább lepasszolta bölcsődébe, hogy ne kelljen vele foglalkoznia. Persze munkahely sose volt neki, hetente felmondott mindenhol. 1 hónap alatt, két kezemen nem tudom megszámolni hány munkahelyen volt már... Vannak ilyenek is!
Csak hogy a kérdésre is választ adjak. Mindig mindennek van előnye és hátránya is! Ennek is!
ja, a bölcsi miatt lett vízfeje a gyereknek, meg a tiéd azért tudott járni 1 éves kora előtt mert nem adtad bölcsibe. totál irreleváns információk a kérdéssel kapcsolatban.
előnye, hogy hamar önálló lesz, és nem igaz, hogy nem foglalkoznak velük. ha otthon amúgy is szeretet van, és figyelsz rá, akkor nem lesz semmi baja a bölcsitől. a csillagokat és országokat majd megtanítod neki délután, de szerintem csomó bölcsis gyerek fejlettebb az olyan gyerekeknél, akik otthon vannak, mert kevés anya fejleszti non-stop a gyerekét. (nem is kell.)
Egy jó magánbölcsi szuper ötlet ha muszáj dolgoznod.
Az én fiam már 2 múlt de még mindig nincs kész a bölcsire. Hónapok óta jár államiba, de szenved. Nagyon rossz ezt látni, meg is nézünk a napokban egy családi napközit, mert a mi állami bölcsinkben azt várják tőlük hogy önállóan és egymással játszanak.. pedig az igazi egymással való játék az ovis korban kezdődik. Aranyosak amúgy a nevelőik de az én fiam láthatóan nem viseli jól ezt az egészet.
Családon belüli tapasztalatot tudok mesélni. Öcsém fél éves volt amikor bölcsődébe került. Borzasztó belegondolni, de így hozta az élet.
Külön etették, jobban figyeltek rá, ő volt a kicsi a csoportban akit mindenki imádott és babusgatott.
Fejlődésében teljesen normális ütemben fejlődött, beszédben is. A kapcsolata szoros anyukámmal, nem bezárkózó, sose volt az. Én azt gondolom, hogy ha korai bölcsődére van szükség, akkor a JÓ bölcsőde is fontos része a dolognak, hogy ott hogy telik majd a napja. Milyenek a nevelők stb. A fiam 2 évesen került be, ami bőven ezután a kor után van, de igenis a nevelőkön múlt, hogy ő is könnyedén vette a szocializálódást.
Én is ennyi idősen mentem, semmi bajom.
Az utolsónak meg igaza van abban, hogy ez csak egy itthoni posztszocialista gyakorlat, hogy 3 évig otthon lehet lenni a gyerekkel. Európa más országaiban simán berakják a fél évest. Nem azt mondom, hogy ez jó, de mivel mi ezekhez az országokhoz képest élen jáunk a depresszióban meg a függőségekben, gyaníthatóan egyáltalán nincsenek olyan különösebb pozitív hatásai a hosszú otthonlétnek, mint azt sokan szeretnék hinni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!