Van olyan, hogy egy 2 éves nem tud beszokni a bölcsibe?

Az, hogy az illető anyuka megteheti, hogy nem viszi bölcsibe, ennyi. Egy hét után nem lehet ilyen kimondani, hogy "sikertelen volt a beszoktatása". Ez mégis mi jelent? Sírt, amikor otthagyta? Persze, hogy sírt. Sírni is fog. Lehet, hogy elváláskor még hetekig, hónapokig. Vagy mindig. Akkor nem jó, ha utána sem nyugszik meg. De ez nem egy-két hét alatt derül ki, az elején teljesen normális, hogy random sírdogálnak, főleg elváláskor. Akkor nem jó, ha hónapok óta oda jár és végigsírja a napot. Na akkor még tényleg nem érett meg rá! De nem értem, hogy bárki mit vár egy hét alatt...

Nem adnám fel 1 hét után.. neverségesen rövid idö egy 2 éves el ha ilyen... Az is lehet hogy a következö héten már basírizott volna gond nélkül.. az is lehet hogy a harmadik héten megint nem akart volna menni.. stb.. az opciók kimeríthetetlenek.. De ha a szülönek van ideje hogy türelmes legyen mwrt mondjuk a munkája idöben megengedi akkor bizony lehet hogy hónapokig is eltart ez! Az én lányomnak 3 teljes hónap kellett és a téli szünet után vígan ment. A fiamnak meg semennyi idö se kellett mert akarta. Persze vannak nehezebben induló napok kisgyerekekkel. Nagyon sok türelem kell. Az egy hét amit írtál az egy vicc...

Biztos van ilyen, de szerintem amelyik gyerek társaságkedvelő, azzal nem lesz baj :) Az enyémek is két évesen mentek, már mint a játszótéri bandák oszlopos tagjai. A nagyobbik simán ment, majd két hét múlva lett nyűgös, amikor rájött, hogy de minden reggel kell menni és onnantól egy hónap nagyon durva hiszti következett útközben (majd mire beértünk és meglátta a többieket, elfelejtette). A kisebbik anyásabb volt, ő csak néha sírt, de szegény olyan kis visszafogott és szótlan volt pár hétig, szóval láttam rajta, hogy stresszes azért neki. Mindkettőnél igaz volt, amit a néni mondtak, hogy bár két hét a beszoktatás, amiből általában elég egy, viszont 3 hónap mire tényleg beszokik, ugyanúgy, mint ahogy egy új munkahelyen is meg kell tanulni, mik a szabályok meg az új hangokat, ki kicsoda és mi merre van. Egyébként mind a ketten nagyon megszerették aztán a bölcsit, ha elmegyünk előtte, mg iskolásként is emlegetik az ottani néniket, barátokat, eseményeket, és vannak családok, akik a mai napig is barátaink maradtak.

Ja és persze én is sírtam titokban mindkettőnél kicsit (anya kiszoktatása:)), de őket mindig próbáltam lelkesíteni. Szerintem is fontos, hogy érezze a gyerek, a bölcsi nem opció, hanem az élet rendje nálatok, te biztonságban tudod őt ott, sőt büszke vagy rá, hogy önállósodik.

A nevelőnők nem azért akarták drasztikusan leválasztani a gyereket, mert szívtelen állatok, hanem mert a gyereknek tízmilliószor nehezebb, ha anyuka még zokokva ott tyütyörgeti az ajtóban fél órát. Ebből a gyerek annyit vesz le, hogy valami baj van, veszélyben van, naná, hogy pánikba esik és úgy tűnik, nem szokik be. Beszoktatáskor gyorsan, határozottan, vidáman (!) kell elköszönni a gyerektől, ezzel segítjük nekik a legtöbbet. Az kínozza legjobban a gyerekét, aki az ajtóban szorongatja, puszilgatja, meg visszakopog neki az ablakon.

Biztosan van, leginkább akkor, ha anya nem dolgozik és nem fontos, hogy bölcsiben legyen a gyermek. Én pl. odáig jutottam, hogy egyáltalán nem viszem, nem dolgozok, a magánbölcsi baromi drága, ha ott nyivákolna egy hetet, tuti nem vinném többet.