Esztétikai célú anyajegyeltávolítás hány évesen?
Tegyük fel, lenne egy csúnya anyajegy a gyereked arcán, jól látható helyen, komolyabb egészségügyi kockázata nincs, de pl. mosakodásnál, játéknál fennáll a veszélye, hogy beleakad valami, sérül.
Hány éves korig várnál az eltávolításával?
Ha fennáll a veszélye, hogy megsérti, akkor nem várnék. És ilyenkor van egészségügyi kockázata.
Ha nem zavar csak "csúnya", akkor addig, amíg ő úgy nem dönt, hogy szeretné eltávolítani. Semmiképpen se véleményezd, mert könnyen megutálhatja a testét.
Ha ennyire kiemelkedő, hogy bele tud kapni, akkor nincs kérdés, inkább vegyék le (bár kifejezetten olyan helyen tenném, ahol az esztétikára is figyelnek). Ha ez nem áll fenn, akkor majd ő eldönti. Azt kell mérlegelni, hogy az idő múlásával nem csak a heg nő, hanem maga az anyajegy is. Minél nagyobb az anyajegy, annál nagyobbat kell vágni (körbe, babérlevél alakban kell kivágni, hogy nehogy ott maradjon nem odaillő sejtréteg, ami később rosszindulatúvá válhat).
Nekem a legelső anyajegyemet 9 évesen kellett leszedetni a hátamról (ami szintén egy nagyot növő terület), azóta már sajnos rengeteget, többek közt az arcomról is. 18 évesen lett leszedve az arcomról, hatalmasat kellett vágni, sokkal nagyobbat, mint amekkorát nőtt pl. a hátamon lévő heg az évek alatt... Mivel nálunk a családban erős a melanómahajlam, nincs kérdés, ha valakinél egy anyajegy változik vagy nagyot nő, leszedetjük, valószínűleg ezt követem majd a mi gyerekeinknél is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!