Influenza ellen beoltatnal egy nagyon beteges 4 evest?
nem.
indokaim:
- a beteges gyermekek SZERINTEM, főleg a rossz/elégtelen táplálkozás miatt gyenge immunrendszerűek, így én azon lennék, hogy tápláló, vitamindús ételekhez legyen szoktatva és szeressen enni (babakorától)(és pont 0 4 éves kor a válogatós, finnyázós kor, így ezt próbálnám megoldani inkább, mert a mesterséges vitaminok sem érnek semmit éhező gyermek mellett - ahogy rokonságban is van)
- mamám beoltatta magát és olyan beteg lett az oltás mellékhatásától, hogy azt mondta, soha többet. egy gyenge pláne beteges szervezetet nem terhelnék vele
Nem oltanék be.
Pláne úgy, hogy nagyon beteges. Ugyanis ha ennyire beteges, akkor az influenza oltásról tudni kell, hogy ha pont akkor esik bele egy megbetegedésbe, amikor az oltást kapja, akkor sokkal durvább lefolyású lesz a betegség. Szóval én nem kockáztatnék.
Arról nem beszélve, hogy az influenza víruson kívül még kb. másik 200 vírus van, amit simán elkaphat a gyerek.
Ilyenkor egy megoldás van. Ezerrel erősíted az immunrendszerét. Nem viszed beteg gyerekek-emberek közé, tehát ilyenkor, ha valaki beteg a családban, baráti körben, a gyereket ne vidd oda. És oda se vigyenek beteg gyereket hozzátok, vagy menjen hozzátok beteg ember. Illetve ha valamit észlelsz rajta, orrfolyás, köhögés, akkor is otthon tartod, hogy ne kapjon egy durvább fertőzést pl. az oviban.
Igen, most jutott eszembe, nagyszülők nálunk is betegek lettek az oltástól.
De betegeket kikerülni, hát így oviban már lehetetlen. Eddig szinte soha nem volt beteg. Amit lehetett kikerültünk és mióta megkezdődött az ovi azóta kb kamatostól azakadt a nyakunkba az összes nyavaja.
Az evéssel gondok vannak, de baromi jó tanács hogy ne adjak neki vitamint. Ha egyszer nem eszik nem tömhetem, mint a libát és én sem ehetek helyette.
Inni se iszik? Facsarj ki neki minden nap 2 db narancsot. Vagy csinálj neki limonádét igazi citromból. (Legrosszabb esetben meg vannak vitaminok.)
Első
"De betegeket kikerülni, hát így oviban már lehetetlen."
Nyilván ezt én is tudom, hisz a gyerekem soha annyit beteg nem volt, mint amióta ovis, sőt, mi már a 4. évet tapossuk az ovisban (év vesztes a fiunk), így tudom miről beszélsz.
Én itt arra gondoltam, hogy pl. ha a gyerkőc jár ovis pajtásokkal játszani, vagy oda járnak hozzátok, akkor ha vagy ő beteg, vagy a pajtások betegek, akkor ne engedd őket együtt játszani, illetve ha valaki a családban beteg (nagyszülők, nagynénik, nagybácsik) és jönnének látogatóba, vagy ti mennétek, akkor inkább tegyétek át egy másik alkalomra a találkozást, hogy legalább akkor ne legyen kitéve fertőzésnek a gyerek.
Az oviban meg sajnos nem tudsz mit tenni. De azzal is már nagyon sokat segítesz, hogy amit írtam is, ha még csak vírusos a fertőzés, vagyis átlátszó orrfolyás, köhögés, akkor már otthon tartod a gyereket, nem viszed oviba, egyrészt, hogy ne fertőzze a többit, másrészt meg, hogy ne szedjen rá baktériumot, mert akkor csak még betegebb lesz, több tünet, több probléma, több gyógyszer, nehezebb gyógyulás.
Valamilyen komplex multivitamin készítményt adj neki és próbáljátok átvészelni. Én hidd el tudom, hogy milyen ez.:(
Nagyon érdekesek az egybehangzó tapasztalatok, mert nálunk is az volt, hogy az az ismerősöm aki beoltatta magát, na ő elkapta és betegebb lett, mint én aki nem oltattam magam.
Szóval nem, nem oltatnám be én sem.
Nyomassad a gyerekbe a D és C vitamint! És ügyelj arra, hogy elég fehérjét fogyasszon!
Viszont gyakori légúti fertőzésre hasonlító panaszokat ételallergia is okozhat. Érdemes ezen is elgondolkozni, ha tényleg nagyon beteges.
Én leszek az egyetlen, aki igennel válaszol?
Én a helyedben beoltatnám, és be is oltattam a gyerekeimet.
Kisfiam 3 éves korától minden évben, idén 6. alkalommal kapta meg. Soha nem volt semmi baja az oltástól, és influenzás sem volt egyszer sem.
Nagyobbik lányom, aki asztmás és veleszületett hörgőszűkületes (miatta kezdtük el oltatni a kisfiunkat, hogy ne hozza haza az oviból) 3 éves korától kapja minden évben, neki sem volt soha semmilyen baja. 3 éves, most kezdte az ovit. Az első oltását 1 hónapja kapta meg. 2 napig tartó, 2-2,5 cm-es foltot az oltás helyén leszámítva semmi baja nem volt.
Nálunk is be lesz oltva az egész család.
Az hogy valaki az oltás után beteg lesz, nem azt jelenti, hogy az oltástól lett beteg.
Ehhez oltott és nem oltott emberek csoportjait kellene összehasonlítani. Ha köztük is úgy látnánk, hogy 100 oltott közül 60 megbetegedett az oltás utáni héten, az oltatlanok közül pedig csak 30 lett beteg ugyanebben az időszakban, gyanakodhatnánk az oltásra. Ilyen eredmény viszont nincs.
Sőt, évekkel ezelőtt a H1N1 vírustól tudtommal csak oltatlanok kerültek az intenzív osztályra, ők viszont sajnos többen is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!