Ki hogy élte meg azt, hogy a kezdetben ikerterhességnek diagnosztizált terhességében később elvesztette az egyik vagy akár több magzatát is?

Én átéltem. Egy heamatomával együtt szívódott fel. Egypetéjűek lettek volna. Nagyon nehezen viseltem. A heamatoma az én hibám volt mert megemeltem valamit, be is görcsöltem. Miattam ment el a baba. Mai napig nagyon nehéz, pedig őt nem láttam már magzatként, nem tudom miért kötődtem mégis így hozzá. Most itt van a kislányom, egy hónapos. Nagyon nehéz lenne két babával, de attól még gondolok rá.

Szerintem az sokkal rosszabb,ha halva születik. Részemről az a "letargiába" döntő és nem az amikor korán pár centis korában volt, nincs.

Minden viszonyítás kérdése. Én veszítettem el 23 hetes egészséges ikreket szülésbeindulás miatt, még nem voltak megmenthetők. Azt kívántam, ha már nem maradhattak velünk, inkább mentek volna el az első trimeszterben, amikor még nem olyan a kötődés, nincs nagy pocakod, nem érzed őket mozogni. De megszülni őket úgy, hogy tudod, hogy perceken belül meg fognak halni, akkor inkább egy "egyszerű" missed ab... Plusz ha az egyik felszívódik, a másik megmarad, akkor még van lehetőséged úgy tekinteni a dolgot, hogy az az egy legalább megmaradt, nem veszítettem el mindkettőt. Minden attól függ, hogy a fejedben hogy állítod be a történteket.

Még 23 év távlatából is szoktam rá gondolni. Vajon milyen lett volna?