Orrmandula műtétem átesett gyerkőcök szülei válaszolnának néhány kérdésemre?
A lányomat nem sokára megműtik az orrmandulájával. Egyenlőre csak ezt veszik ki neki.
Kaptam egy 5 oldalast tájékoztatót, de talán az általánosabb kérdésekre azon belül nem találtam sehol sem választ.
A lányomat a felnőtt részlegen műtik, nem a gyerek részlegen, mert onnan javasoltak egy f-o-g specialistát, aki el is vállalta gondolkodás nélkül.
1) Altatással vagy érzéstelenítéssel műtötték a gyermeked? Megyünk ugyan altatóorvoshoz a műtét előtt egy héttel, de nem derült ki, hogy pontosan hogyan műtik. Az orvos altatásról beszélt, az asszisztens érzéstelenítésről. Az altatóorvos meg kéri az összes orvosi papírt születése óta (ezeket már beszereztem és összeraktam időrendi sorrendben).
2) Mennyi ideig tartott a műtét?
3) Bódult állapotban volt a gyerkőc vagy teljesen magánál volt műtét után?
4) Mekkora fájdalom gyötörte? Hogy bírta a műtét utáni 24 órát?
5) Egyből kapott fájdalomcsillapítót vagy csak amikor jeleztétek, hogy fájdalmai vannak?
6) Vittél be gyógyszert magaddal?
Nem az állandóan szedett gyógyszerekre gondolok, hanem pl. Nurofen vagy egyéb f.csillapító szerre (kúp).
Gondolkozom, hogy veszek Nurofen kúpot (szirup van itthon) vagy íratok fel Sup. Noraminophena 200 mg-os kúpot a gy.orvossal és azt (is) beviszem magunkkal.
Félre értés ne essék, nem fogok "dugiban" beadni neki semmit sem. Természetesen szólni fogok, hogy mit hoztam magammal. Egyrészt azért gondolom, hogy vinnék magammal, mert 1) Mo-n lévő kórházak helyzete; 2) Felnőtt részlegen nem hinném, hogy tartani fognak gyerekeknek való gyógyszereket. A gy.részleg 3 házzal lesz arrébb (János kh-ban műtik).
7) Szobatisztaságtól eltekintve vittetek be pelenkát?
Nappalra már 1,5 éve szobatiszta, de éjszakára még csak karácsony óta. Ráadásul van, hogy nagyon pici becsurog neki vagy esetleg baleset történik és bepisil.
Mivel sok folyadékot kell majd innia, így nem tudom, hogy éjszaka képes lesz-e tartani (természetesen végig ott fogok ülni az ágya mellett), rángatni pedig óránként nem szeretném wc-re.
8) Műtét után hány órával ehetett már a gyerkőc és mit?
Nem igazán tudom, hogy ilyenkor mit ajánlatos vinni nekik. Eddig akikkel beszéltem, mindenki fagyit meg ivójoghurtot mondtak, aminek semleges, pasztell színe van, hogy ha esetleg vérezne és hányna, akkor észre vegyék a vért a kiadott gyomortartalomból.
9) Bevérzett a gyerkőcöd bármikor is? Ilyenkor mit kell tenni, azon kívül, hogyha otthon vagytok már hívod a mentőket? Hogyan kell tartani? Mivel kell csillapítani?
10) Mennyi időt kellett bent lennetek?
Nekem 24 órát mondtak, ha minden jól megy. De akad ismerősöm, akinek a gyerekét ugyanitt műtötték és bent voltak 1 hétig, pedig panaszmentes volt a gyerkőc.
11) Hogy viselte a kórházban töltött egy napot?
12) Mennyit mozoghat a gyerek? Gondolom végig feküdnie kell, de azért minimálisan mozoghat a wc-re menetelen kívül?
13) Kapott infúziót vagy egyéb más dolgot?
14) Amióta kivették neki az orrmanduláját, javult a hallása (a lányomnak az orrmandula miatt vezetett hallása van), beteges még mindig (nálunk állandóan beteg és szinte mindig tüsző mandulagyulladása van)?
15) Te bírtál aludni a kórházban vagy figyelted egész nap/éjszaka?
Bocsi a sok kérdésért, hirtelen ennyi, ami leginkább érdekelne.
Köszönöm a válaszokat!
Szia! December 10-én műtötték a 4 éves fiamat és a két és fél éves lányomat a János kórházban. Altatták őket.
Még aludtak kb fél órát a műtét után. A műtét az egyiknek olyan 10-15 perc volt, a másiknak kb. 10 perccel több (attól függ mennyire vérzik és milyen gyorsan tudják elállítani a vérzést. Nem vittünk semmit a kórházba csak váltópizsit, törölközőt, kézfertőtlenítőt, poharat, evőeszközt. A műtőben kaptak vénásan fájdalomcsillapítót. Azt mondták, hogy az ébredés lehet nagyon rossz a műtét után, de nekem nyugodtan ébredt mindkettő. Fél-1 óra után teljesen maguknál voltak. A műtét után másfél órával kellett elkezdeni itatni őket pár kortyonként a teából, amit biztosítottak-ettől nem fog bepisilni, mert a műtét napján reggel 7-ig ihattak csak, addigra már bőven szomjasak. A fájdalom késő délután mindkettőnél kijött. A kisebb nagyon rosszul viselte. Kaptak többször is fájdalomcsillapítót-de hiába, mert a kisebb így sem ivott eleget, úgyhogy estére neki bekötötték az infúziót és reggel is tovább maradtunk, mert kérdéses volt, hogy otthon meg tudom-e itatni-etetni. De végül másnap délelőtt mindkettő hazajöhetett. A műtét napján este már egyébként ehettek (üres, tejmentes krumplipüré volt), reggel pedig margarinos kenyér). Egyik sem hányt, nem vérzett be sem ott, sem itthon, de 10 napig nem szabad kiabálni, ugrálni, szaladgálni és pépeset kell enni. Olyan 3-4 napig nem is volt gond, de amint kezdtek jobban lenni piszok nehéz volt ezt betartani. Annyi mesét életükben nem néztek, mint akkor...
Nálunk az volt a jó, hogy egy nagyon jólelkű altatóorvost fogtunk ki (Dr. Gellért Szilvia), aki a folyosón a műtő előtt a kezemben altatta el mindkettőt. Így nem maradt nekik rossz élmény a műtét, azt sem tudták hol a "bibi". A nagyobb azért így is hetekig orvososat játszott.
A műtét után ha kiment az altató hatása, akkor felkelhet, de a mieink inkább az ágyban ücsörögtek, rajzolgattak, pihentek. Annyi, hogy mi bevittünk mindkettőnek egy-egy bilit, így nem kellett messzire mászkálniuk wc-re. /Mindkettő szobatiszta éjjel-nappal./
Nekünk a tájékoztatón az volt, hogy nem ehetnek túl hideget, tehát fagyit sem, így azt mi kihagytuk.
Adnak majd nektek is tájékoztatót, hogy mit lehet és mit nem-ez kórházanként változik, de a Jánosban biztos egységes.
Ki műti a gyermekedet? Nekünk Zaránd doki volt az orvosunk, ő jó.
A felnőtt részen tényleg nem biztos, hogy lesz gyerekgyógyszer, akkor inkább vigyél. Szirupot is kaphat, többfélét vigyél, mert biztos kelleni fog, hogy ne kelljen szenvednie, mire beadhatod a következő adagot, így sűrűbben lehet adni.
Bírtunk aludni,a férjem is benn volt, csak arra figyeltünk, hogy mindenképp hason feküdjenek első éjszaka, szóval, ha mocorogtak, akkor visszafordítottam őket és nézegettem néha, hogy minden rendben van-e.
Azóta is betegesek sajnos, a műtét után három héttel már betegek voltak és azóta is 1X + megint itthon vannak már két hete. Szóval nekünk nem jött be. Nálunk nem volt halláscsökkenés, csak a sok betegeskedés. Pedig bíztunk benne. Talán azért most már nem lesznek mindig elhúzódóak a betegségek. Az eddigieket a műtét óta 3 nap alatt kiheverték, csak a mostani húzódott el, azelőtt mindig min. 10 napig betegszabin voltunk. A kisebb a műtét óta jobban eszik, szedett is magára kicsit, ráfér, mert mindkettő sovány.
Amúgy a műtét engem viselt meg jobban. Előtte két nappal már gyomorgöcsöm volt. Azelőtt pedig azért idegeskedtem, hogy ne legyenek betegek, ne kelljen halasztani a műtétet.
Mikor altatva bevitték őket, akkor végig sírtam, még újból ki nem hozták őket és nem láttam, hogy életben vannak és minden rendben. A nővér nem értette, hogy miért akadok ki ennyire egy kis rutinműtéttől. Ez volt életük első altatása. Kívülállóként én is elbagatellizálom, de szülőként egész más! Amúgy nagyon horkoltak pár napig-ez ilyenkor természetes.
Amúgy a gyerekrészlegen az idősebb doki már műtét után 4-5 órával hazaengedi a gyerekeket, egy kisfiú haza is ment aznap az apukájával, ő volt az első emiatt a műtéti sorban.
Örülök, hogy nem ő műtötte a gyerekeimet, mondjuk bele sem egyeztem volna.
Ha gondolod kérdezz még nyugodtan!
Az evés nálunk kérdéses lesz, mivel alapból fényevő a lányom és iszonyat rossz evő. Margarinos kenyér nálunk álom és pezsgőt bontunk, ha megeszi.. az üres kenyér + víz (börtön koszt) a menő..
Inni, iszik rendesen, talán azzal nem lesz gond.
Mi is ehhez az altatóorvoshoz megyünk 11-én, a műtét 18-án lesz. Én ettől is félek (mármint az altatástól). Arról már nem beszélve, hogy mi lesz, ha a vérzést nem bírják elállítani, stb?! Egyszóval: RETTEGEK! De próbálok nem erre gondolni, koncentrálni, mert abból jó nem sülhet ki.
Dr. Hirschberg Andor műti a lányomat (ő felnőtt f-o-g.) , őt ajánlották. Ezért is műtik a felnőtt részlegen és nem a gyerekrészlegen.
Találtam egy videót a János kh-i orrmandulaműtétről, ami 24 óra alatt történik. Aszerint nem egy vészes, de azért mégis izgulok.
1. 3 éves múlott a lányom, szintén felnőtt klinikán voltunk, altatták.
2. kb. 30 perc
3. Nem volt magánál, amikor kihozták, felébredt, csapkodott, kiabált, majd fél óra után bemehettünk vele vissza a szobába, ott sikerült visszaaltatni, aludt kb. 1,5 órát még, utána úgy ébredt, mintha semmi nem történt volna.
4. Semmilyen fájdalom nem gyötörte, orrmandula műtét otán általában semmi fájdalmuk nincs, észre sem veszik :)
5. Nem kapott semmit, egyszer sem mondta, hogy fájna valamilye.
6. Nem vittem be semmit. Van gyermekgyógyszerük, ha vállalnak gyerekeket, és úgyis cataflam cseppet adnának - az volt előirva, ha fájna valamije, de mondom, semmi se volt!
7. Nem kellett benn maradnunk, nem vittem pelenkát, szobatiszta 2 éves kora óta.
8. 8.15-kor műtötték, amikor felébredt, azt mondták, 2 óra múlva ihat először. 11 kor kapott egy pici vizet, vártunk, nem jött vissza, igy kapott még. Fél 12 kor kapott babapiskótát (meg hozták az ebédjét is, de azt nem kérte). Utána bevágott egy nagy szelet dobos roládot is :D
Orrmandula műtétnél elvileg ehet bármit, csak a szivószálas üditőt nem engedték, meg a szénsavast.
Először csak inni szabad, ha hányna, akkor ki fog derülni. Azt mondták, ha az italtól nem hány, akkor hamarosan ehet is, nem lesz gond.
9. Orrmandulánál minimális az utóvérzés esélye, az első 10 órában fordulhat leginkább elő. Minket du. 17 óra körül haza is engedtek. Azt mondták, ha véreset hányna, vigyük be.
10. Reggel fél 8-17.00-ig
11. Jól, rajzolt, szinezett.
12. Amikor már ehetett, akkor kisérettel mehetett wc-re is.
13. Kanült tettek a kezébe, ha kellene valamit adni neki, abba kapná. Nem kapott bele semmit, hazajövetel előtt vették ki. A műtét előtti nyugtatón kivül nem kapott semmit.
14. A tüszős mandulára nem lesz hatásssal, ha csak az orrmanduláját veszik ki. A betegesség meg majd kiderül. Nálunk azóta hörghurut van mindig, az eddigi náthák helyett... Viszont nem dugul egyfolytában az orra.
15. Nem kellett benn aludunk, de délután mellé feküdtem (nagy ágy volt) és elaludtam mellette :) A doki ébresztett mosolyogva :)
Pécsen voltunk
7.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!