Tényleg ennyire drasztikusan kell kezelni a felső légúti betegségeket? Flixotide, ventolin, berodual?
Kisfiam 2 éves múlt júliusban, kb 3-4 hónapja kezdtük a bölcsit. Sajnos azóta egy hét bölcsi után mindig 2 heteh marad itthon, mert minden nyavalyát elkap szegény. Rendszeresen úgy kezdődik, hogy szipog, majd a bővebb váladék miatt egyfolytában szívjuk az orrát, volt, hogy a fülére ment sajnos és begyulladt. Kapott már párszor antibiotikumot, az segített, láza kb csak 1-2 napig volt.
A gyermekorvosunk első körben nagy orrmandulára gyanakodott, amit eddig 3! fül-orr-gégész is megerősített, de mivel még kicsi, ezért hezitálnak azon, hoy kivegyék-e vagy sem...írtak fel cetirizint, isoprinosine-t, ezüst proteines orrcseppet, használtuk is őket rendszeresen.
Sajnos a legutóbbi betegségnél már a hörgő is begyulladt, sípoló, szapora légzéssel párosulva, ezért Következő körben a gyerekorvos elküldött minket a tüdőgyógyászhoz is, mert kissé asztmatikusnak tartotta a tüneteket. Addig is Ventolint írt fel a kezelésére, az szépen helyre is tette a légzést 1-2 nap alatt...valamint broncho-waxom-ot immunerősítő gyanánt.
Nos, a minap jártunk tüdőgyógyásznál...mindamellett, hogy szörnyen bunkó volt a nő, és nem tudta rendesen, laikusnak megválaszolni a triviális kérdéseket, felírt egy raklapnyi gyógyszert...flixotide-ot, berodual cseppet salvus vízzel, még egy Broncho-waxom kúrát...
Na most, jelenleg ott tartunk, hogy szerencsétlen gyerekemet már úgy kezeljük, hogy már az egész napunk a gyógyszerezésről szól, pedig anyai ösztöneim azt súgják, ez így már túlzás, mert az lehet, hogy minden betegséget összeszed, de lehet, hogy a valóban nagy orrmandula miatt történik ez...Továbbá utánaolvastam egy kicsit a floxtide-nek, és olyan dolgokat olvastam, ami már megijesztett...kicsit már soknak tartom ezt a kezelést. Egy jóbarátomat, aki gyerekorvos, felhívtam tanácsot kérni, azt mondta, hogy nehogy adjam neki a flixotide-ot, szteroidokkal ne bombázzam a kicsit...
Én most már teljesen tanácstalan vagyok, mitévő legyek?Kire hallgassak? Nem vagyok a gyógyszerek ellen, de szerintem ez már erős túlzás...Ventolin van itthon, szóval, hogy beteg, akkor tudom kezelni, de muszáj ezt az állandó flixotide-os kúrát folytatni? Annyira sokféle véleményt hallottam, olvastam, hogy döntsem el, hogy mi lenne a legjobb, kire hallgassak?
én az immunrendszerét folyamatosan erősíteném homeobogyókkal, vagy amik csak adhatók
nem állapot, hogy mindig mindent elkap és ahogy látszik egyre súlyosabb a tendencia, legközelebb mi lesz...?
védőoltásai vannak a nem kötelezőkből is?
fül-, tüdőgyulladásokat valóban kezelni kell, csak ugye az antibiotikummal legyengöl az immun, nagyon ontos probiotikumokat, vagy prebiotikumokat szednie, vagy kivenni bölcsiből.
nem akkor épül fel, amikor a gyulladás elmúlt, hanem amikor meg is erősödött a szervezete.
Nagyon szereti a bölcsit, imádja, a gondozónők iszonyatosan kedvesek, fiatalok. Talpraesett gyerkőc, nem hiszem, hogy ezzel lenne gond...Bár, ennek ellenére már elgondolkodtam azon, hogy kivegyem-e...
Másrészről, most váltottam ki homeós bogyókat, úgyhogy ezt mindenképp elkezdjük...immunerősítésre pedig C-vitamint, Béres cseppet is szedünk, sok gyümit eszik, probiotikumnak Pro Kids-ed kap...mi mást adhatnék még neki esetleg? Nekem sem szimpatikus ez a szteroidos gyógymód...úgy kezelik, mintha asztmás lenne...pedig valószínű az orrmandula a ludas...akkor miért kell ennyiféle kemikáliával bombázni a szervezetét?
Én teljesen laikus vagyok, szerencsére gyerekeim még soha nem kaptak antibiotikumot és a fülük se volt még begyulladva. De a gyermekorvosunk tüdőgyógyász is, csak akkor ad gyógyszert, ha nagyon muszáj, antibiotikumot csak nagyon indokolt esetben, meg mást is, mégis mikor a fiamnak a hörghuruttól kicsit zihált a légzése (háromszor is volt ilyen), minden alkalommal kellett neki egy ideig Flixotide-ot szednie. Biztos megvolt az oka.
Ha úgy érzed, hogy gyermeked nem a megfelelő kezelést kapja, inkább keress egy másik orvost, másik gyerekorvost vagy másik tüdőgyógyászt, olyat akiben megbízol, és kérj másik véleményt, minthogy Te döntsd el, hogy melyik gyógyszert kapja és melyiket ne.
Nekünk van tapasztalatunk bőven ezekkel a szerekkel,nekem kruppos a gyerek,de volt hörgő gyulladása is.Mi már Isten tudja hány orvosnál jártunk magánban,kórhézban stb,szóval leírom én mit tapasztaltam.Először is ki kellene zárni az asztmát,mert ha nem asztmás akkor a flixotide semmit nem ér,és felesleges.Engem is leszúrt a pulmonológus,mert igaz hogy másik doki írta ki,de azt mondta nem fog használni semmit.Nem hittem neki,igaza lett.A ventolin hörgőgyulladásra jó,de rendszeresen azt sem kell használni,az asztmatikus roham oldásra való.
cetirizin,bronco vaxom semmit nem segít,isoproposint nem ismerem,de hallottam róla jókat.
Mi akkor most a konkrét diagnózis?
Egyébként ha érdekel priviben megírom én milyen imuunerősítőt adok most neki.Ide nem írom,mert egyszer már figyelmeztettek,hogy reklám (mondjuk nem tudom mi reklám van abban,hogy segíteni szeretnék,nem vagyok forgalmazó)
most volt 2 év alatt az első olyan betegsége a gyermekemnek,hogy nem fulladt be.Szerintem ezeknek a készítményeknek is köze van hozzá.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!