Szülés környékén szerzett tüdőgyulladásnak mik a gyógyulási esélyei?





Kisfiam is tüdőgyulladással született. Már rögtön a születése pillanatától hangosan vette a levegőt, pár órával később pedig NIC-re került.
Az Ő állapota az első héten aggasztó volt. Napról napra romlott. Két hétig szorult gépi légzéstámogatásra, ez először CPAP volt, aztán pár napra intubálni is kellett, mert annyira erőlködve lélegzett.
Összességében az állapotához képest nem volt sokat kórházban: 1,5 hétig igényelt valamilyen formában gépi légzéstámogatást, utána 1 napig csak az inkubátorban kapott légtér oxigént, utána kikerült az inkubátorból, 3-4 nap alatt tanult meg enni cumisüvegből, és jöhetett is haza. Összességében 2-2,5 hét alatt gyógyult meg annyira, hogy hazajöhettünk.
Légmellel meg ilyesmivel engem nem riogattak. Szóba sem hoztak ilyesmit -még csak az hiányzott volna, így is borzasztó volt az egész.
Sok erőt, hitet kívánok most Neked! Meg fog gyógyulni a Te babád is! Tudom, hogy min mész most keresztül; életem legnehezebb, legfélelmetesebb két hete volt az, amíg a kisfiam olyan beteg volt. Rettegtem, hogy elveszíthetem... De végül minden jóra fordult. Most 3 éves, és hál' Istennek nem maradt vissza semmi ebből az egészből! Okos, értelmes, semmiben sem volt elmaradva, sőt, képességeivel kiemelkedik a kortársai közül.
Egy hónapos volt már a kisfiam, amikor a védőnőnk szóbahozta, hogy a körzetében lett még egy újszülött kislány, aki szinte ugyanabba a helyzetbe került, mint a kisfiam. Róla annyit tudok, hogy szintén maradéktalanul meggyógyult, Neki nem kellett lélegeztetőgép, de tovább voltak bent az intenzíven.










Hármas ikreinknek újszülöttkori tüdőgyulladása volt. Ketten gond nélkül felépültek belőle. Egyikük cpap-on volt, másikuk intubálva is volt, utána légmelle is lett. Egy icikepicike hegecske emlékeztet rá minket, de csak az látja, aki tudja hol kell keresni. Harmadikuknál sajnos nem kezdték meg időben a kezelést, ő halmozottan sérült lett, de nála orvosi műhibák sorozata vezetett ide. Nem kapott ab-t, oxigént, "belehajszolták" egy szeptikus sokkba, késve kezdték meg az újraélesztést, rosszul stabilizálták. A picen akkor sok baba volt tüdőgyulladás miatt gépen (egyik kisfiúnak kétoldali légmelle volt) mindenki szövődménymentesen gyógyult. Ha időben észreveszik és kezelik, akkor nem lesz gond.
Jobbulást kívánok! Majd írj, hogy hogy van!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!