Törött lábú 6 éves?
Segítsetek ötletekkel.
Kisfiam 6 éves. A mai nap sikeresen eltörte a lábát úgy, hogy az első 10 napban kb. meg sem mozdulhat, mert ha össze csúsznak a törött darabok műteni kell. Utána ha sikerül is elkerülni, akkor plusz 2 hét fekvő gipsz. Majd 3 hét járó. Adjatok kérlek ötleteket amivel színesebbé tudom tenni a napjait. Nyilván könyvek, rajzolás ágyban játszás, de azt érzem hogy 3 hétre vajmi kevés. Ha valaki járt már ilyen cipőben, mi volt ami bejött, hogy neki se legyen ennyire gyötrelmes a végeláthatatlan fekvés.
Szerintem örülne, ha pár naponta áthívnád egy-egy barátját, lehetőségekhez képest játszani, beszélgetni.
Jobbulást kívánok!
Valamelyik sakk nagymesterről, világbajnokról olvastam nemrég, hogy 5 évesen csonttörés miatt kényszerült ágyba, akkor tanult meg sakkozni :)
Kitartás!
A barát áthívás jó ötlet, majd ha letelt a szigorú első 1 hét nehogy túlzott ficergés legyen közben. Sakk ? Érdekes gondolat, semmiképp nem elvetendő, ezt is kipróbáljuk.
Őszintén mindent kipróbálunk, csak legyen elfoglaltság. Köszönöm az eddigi válaszokat, jöhetnek még ötletek nyugodtan.
En ha beteg voltam kicsinek egesznap meset neztem cdrol. Pompom, mezga csalad stb.
Persze ez csak par napot old meg, de ha amugy nem sokat tvzik, kulonleges lesz neki hogy most szabad.
facebookon/pinteresten nézegess, vannak letölthető/nyomtatható ingyenes,és havidjas Csoportok/ játékok,munkafüzetek ovisoknak.
Érdemes lehet ebbe beleáldozni egy kis pénzt, mert a sulinál is extra hasznos lesz.Nekünk epson ecotank szkeneres nyomtatónk van,hihetetlen olcsó bele a patron,és ezekhez az itthoni feladatlapokhoz,játékokhoz teljesen jó minőség.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!