A gyerekorvos váltás hogy működik?
Mikor az első gyerek született, benn laktunk a városban. Automatice ahhoz került, aki nekem volt a gyerekorvosom. Örültem, mert az én időmben (30vagyok, 18éves koromig nála voltam) iszonyú jó orvos volt.
Fiunk 2 hónapos korában leköltóztünk vidékre, de őt megtartottuk.
Viszont egyre jobban úgy érzem, hogy nem értek egyet a mostani gyógyításával. Olyan inekciókat tesz kötelezővé, ami nem az.
Ha gyógyszert ír, kb a legdrágábbat.
A stílusa lekezelő lett.
Részletezhetném még.
Nagyon gondolkozom, hogy áthozom a gyereket a körzetishez.
De ennek mi a menete?
Mert nem szeretnék a mostanival összeveszni, vagy épp megindokolni neki a váltás okát.
A menete az, hogy elmész a körzeti gyerekorvoshoz és mondod neki, hogy ide tartoztok a lakcím alapján. Elmondod, hogy idáig ki volt a gyerekorvos és az új doki átkéri a kartont.
A régi orvoshoz nem kell bemenni magyarázkodni. Az új orvos mindent elintéz.
Épp most váltottunk dokit mi is.
Egyébként, neked kell kiállnod a saját elveid mellett!
A legtöbb gyerekorvos tukmálja a nem kötelező oltásokat is, mert ők ezután pénzt kapnak.
A gyógyszerfelírás ugyan ez.
S ezen kívül is minden orvosnak van valami mániája.
Van ahol meg se vizsgálják a gyereket, ha lázas, mert félnek, hogy covidos.
Van ahol telefonon keresztül "gyógyítanak", írják fel a gyógyszert látatlanban.
Van ahová csak 1 kísérő mehet be a gyerekkel.
Van ahová csak időpontra lehet menni. Máshol pedig hiába adnak időpontot, mégis órákat kell ott ücsörögni.
Szerintem próbáld meg leinformálni a körzeti dokit, mielőtt váltasz.
Ott kezdődött,hogy van egy kisebb gyerekünk is. Ő 2 éves.
Kértük neki is a bexerot illetve a neisvac oltást is.
A neisvac 3 oltás. Fiunk mind a 3x az 500ft-os neisvacot kapta meg. Lányunknak 2t beadott, majd harmadikra nem volt hajlandó azt adni. Váltig állította, hogy új iranyelv, hogy azt nem adhatja, csak egy másikat, aminek 20ezer ft az ára.
Kiirtam ide is, babás csoportba is, egyöntetűen azt a választ kaptam, hogy ilyen nincs. Mindenki ugyan úgy az 500ft-osat adatta be 3.alkalommal is. Mikor ezt megjegyeztem a dokinak, én voltam a világ legszarabb embere. Ennek ellenére a drágát adta be neki.
Utána a covid oltás. Mi nem vettük fel férjemmel. Ott is elmondott minden felelőtlennek.
Aztán jöttek azok, hogy a 2000ftos köptető helyett 6ezer ft-ost írt fel pl.
És most ami feltette az i-re a pontot, hogy beteg 2 hete a gyerek. Hol lázas, hol nem. Ő meg kb le se szarja, mert a torka/tüdeje tiszta. Ergo egészséges. Ügyeletre vittem, mert 4.napja 40fokos láza van, ott is kiakadtak, hogy rég elkellett volna küldenie minket további kivizsgálasokra.
Akkor ezen nem kell gondolkodnod.
Teljesen hasonló helyzetben voltunk, mert az első gyerekorvosunk a párom gyerekkori orvosa volt. Kiderült, hogy velem már nem lesz olyan harmonikus a viszony, mert a szoptatás kérdésében nagyon erőszakos volt velem (tök mindegy, melyik oldalról, anyatejes és tápszeres babám is volt). Az erőszakossága nagyon nem hiányzott akkor, amúgy is kivoltam újszülött mellett. Egy alkalommal haragosan ott hagytam, és váltottunk. Ahogy a többiek írják, találkozod se kell vele, majd az új gyerekorvos intéz mindent. Én örülök a váltásnak. A gyerekem imádja az új gyerekorvosát. A doktornő meg azóta nem köszön, de evvel együtt tudok élni.
Gondolom már átvitted, de ezért ne érezd rosszul magad, ha körzetihez mégy, akkor még szólnod se kell, csak mikor legközelebb beteg beállítasz hozzá és ők intézik a többit. Nekem más városban volt a háziorvosom, mert megtartottam mikor elköltöztem, nagyon cuki figura volt, de mikor megszületett a gyerekem és beteg lettem nem volt kapacitásom mászkálni olyan messzire, aztán egyszer félholtan egyszerűen kikerestem hova tartozok helyben és elmentem oda. Ott csak megnézték a lakcímkártyámat, hogy tényleg odatartozok (nálunk annyira tömve vannak a praxisok, hogy nem vesznek fel senkit, aki nem a körzetbe tartozik + pont olyan sikeres helyre költöztünk, hogy kb. legjobb doki a mi körzetünkben van a tucatnyi orvos közül ezért sokan szeretnének hozzá járni) aztán mondták, hogy jó, mi a panasz, nekem semmi mást sem kellett csinálni az "odatartozáshoz" azon kívül, hogy odamegyek. Ha nem körzeteshez akarod vinni, akkor ott nyilván kell udvarolni, hogy átvesznek-e meg hogy, de körzetesnél nem kell, neked semmi dolgod az egésszel.
És ne legyen lelkiismeret furdalásod, fordítva nem úgy van, ahogy te érzed. Neked ő volt az egy gyerekorvos, de neki te csak valamelyik vagy a több ezer gyerekből, aki átment a keze alatt az elmúlt évtizedekben.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!