4,5 évesnek adnátok még a lázcsillapító kúpot?
Kb 1,5 éves kora óta nem használtunk kúpot. Akkor is azért váltottunk, mert már rettegett tőle, sikított és reszketett, amikor meglátta a kezemben a dobozt.
Flamborint és Nurofent használtunk eddig.
A gyerek orvosunk szerint a Nurofennel mérgezzük a gyereket, csak a germicid kúp a jó. 4,5 éves gyereknek nem túl nagy törés egy ilyen kúp kúra?
Nagyon pici voltam, amikor én utoljára olyat kaptam, de a mai napig emlékszem, hogy milyen rossz volt és csípett.
Az orvos hülyesége miatt nem. Megfontolnám a váltást (de ha simán szét tudod válogatni, hogy mi a hülyeség és mikor hallgass rá inkább, akkor maradhattok.)
Ami a kúpot illeti, csak akkor kényszeríteném a gyerekre, ha nagyon rossz a közérzete vagy nem tud aludni a láztól és más módon nem tudnám csillapítani, mert például mindent kihány. Jó közérzet esetén egyszerűen nem foglalkoznék a lázzal (hiszen ma már tudjuk, hogy nincs káros hatása a magas láznak sem). Hányás nélkül pedig szirupot vagy cseppeket kapna. Ha esetleg a gyereknek nincs kifogása a kúp ellen, akkor fontolnám meg, de az ilyen gyerek ritka.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!