Gyerekeknél egy esetleges ficam esetén hogy rakjàk vissza a végtagot?
Nekem életem során komolyabb sérüléseim sosem voltak, de az ízületeim előszeretettel ugráltak ki a helyükről már gyerekkorom óta, így párszor volt szerencsém a traumatológián ehhez a művelethez :D A térdemet simán csak megfogták és visszarántották, egy hirtelen mozdulattal kiegyenesítette (ugye amikor a térdízület kiugrik a helyéből, akkor amellett, hogy mozgatni se nagyon tudod, meg fáj is az egész mint állat, azért inkább ilyen hajlított pózban van, mert hát hogy máshogy ugrott volna ki a helyéből, szóval egyszerűen csak kinyújtotta a lábam az orvos). Az lett volna az egyetlen szituáció, amikor ténylegesen meg tudtam volna rúgni, mert akkor én ültem ő meg előttem volt, de ingert nem igazán éreztem rá egyik ilyen alkalommal sem. Mármint a rúgásra. Sikítani sikítottam egyet, mert fájt, de nem indított bennem olyan reflexet, amitől rugdalózni akartam volna.
Amikor a vállam rakták helyre, akkor mögöttem/mellettem álltak, bokánál messze voltak, szóval akkor sem tudtam volna őket megrúgni, ha akarom. De egyik ilyen alkalommal sem igazán volt bennem ilyen vágy, szóval gondolom más gyerek sem feltétlenül rúgná meg az orvost.
Amúgy kérdező, ez csak egy pillanatig fáj. Kibírja a gyerek. Sok gyerek rákos lesz,és azt is kibírja. Meg más súlyos, akár halálos betegségeket.
Első válaszoló voltam.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!