Kisfiam kedden kapta meg a bexero harmadik részét. Tegnap észre vettem hogy húzza a lábát, ma estére magas láza lett. Lázcsillapító leviszi egy két órára, majd ugyanúgy felszokik a 38,5 re. Most már hányt is. Lehet köze az oltáshoz?
A lábfájdalom lehet tőle, plusz az is, hogy húzza a lábát, sőt a magas láz is velejárhat.
A hányás sztem sem amiatt van.
A fiamat 2 napra ütötte ki, a hányás volt a vége.
Egyiknél sem volt semmi, de a 3. borzasztó volt 2 napig lázas volt, rajtam aludt.
Nekünk a második után volt hőemelkedés, 38,7, nyűgös volt, fáradékony egy napig.
A harmadik után délután 5kor elaludt és másnap délelőtt 10ig aludt, már jártam nézni, lélegzik e. Nem tudom, fájt e a helye, de napokig piros, duzzadt volt, így gondolom igen.
Furi, de harmadik oltás után másnap hányt egyszer, de nekem eszembe se jutott, hogy attól. Szokott ilyet csinálni, hogy annyira benyúl a szájába, hogy öklendezik, azt hittem, meginzlt ez lehet, mert nem láttam, csak azt láttam, hogy kirakta a kaját mire odaértem, lehet, attól volt.
Ooo, a hányásról nem tudtam. Mi még nem kaptuk meg a 3.oltást, de jó tudni. 1-es vagyok.
Viszont ez első két szuritól percek alatt felment 39-re a láza, és fájt is a lába nagyon.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!