Milyen betegség jelei ezek?
Kislányom 3éves.
Jóideje ment a hasa, gyerekorvosunk fel irt valami "bizmutos" (nem tudom hogy kell irni, de igy kell kimondani) oldatot, jó is volt amig adtam neki. Miután kiürült a szervezetéből ujra elkezdett menni a hasa és fájdalta is mindig.
Aztán jött a Smecta por, probiotikum stb.. Ezek is csak addig voltak jók amig szedte.
Próbáltuk diétáztatni, az sem segített.. Végül székletmintát vett tőle az orvosunk, és elküldte baktérium tenyésztésre (erről még nem jött meg az eredmény)
Közben gondoltam egyet és elhagytuk a tejet.
Helyre jött, de volt hogy amikor olyat főztem pl. Főzelék vagy sajt félét evett, akkor vissza jött neki a hasmenés. De nem folyamatosan mint az előtt, hanem egy két alkalommal.
Jó rég ivott közvetlen utoljára tejet, tegnap délelőtt viszont sírt érte. Hát én adtam neki,volt is az nap egy hasmenés(nem nagyon folyós, de nem is normális) Tegnap estére tűhegynyi piros pöttyök lettek a felső testén, de annyira kevés hogy nem foglalkoztam vele.(azt hittem melegtől vahy ilyesmi)
Ma estére viszont már elég sok lett rajta, illetve a kis arca is kivan nagyon pattogva.
Ide hozzá tenném, hogy a combja külső oldalán van egy ujnyi nagyságú ekcéma,ezt nem tudom mióta van ott de kb 2hete.(kezelem neki)
Mindenképp viszem orvoshoz, de kíváncsi vagyok hogy mi a véleményetek erről.
Én nem vagyok orvos.. Nem állítom azt hogy biztosan a tejtől, sőtt.. Fogalmam sincs mitől van ez. Én csak leírtam a tapasztalatokat.
Szeretném kérni hogy olyanok írjanak akik tapasztaltak ilyesmit és nem tejtől volt, illetve olyanok is írjanak akiknek a gyereke tej allergiás. Nekik is ilyen tübeteik vannak? Vagy egyáltalán nem?
Bocsánat hogy ilyen hosszúra sikeredett.
Kérem segítsen valaki
Valószínűleg nem a laktózra( tejcukor), hanem a tejfehérjére van intolleranciája..
Minnél tovább terheled vele, annál súlyosabban jönnek elő a tünetek.
Specifikusan erre vizsgálva kideríthető ..
Tehát akkor a széklet mintából sok minden nem fog kiderülni?
És az ekcéma is ez miatt jön ki? Vagy a kettőnek semmi köze egymáshoz?
4#
Mármint mit?
A "tej allergia az ekcémát?
Bocsi igen a tej okozhatja az ekcémát.
Kolléganőm fia kemenyen ekcémás, mondták kerülje a tejet.
Igen
Az ekcémát gyakran ételallergia
Lehonkább a tejfehérje okozza
Viszont a tojás kéz a kézben jár vele...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!