Ez csak fürdőszoba kérdés, felújításhoz: sarokkádat, akinek van, szeretik a gyerekek?
Figyelt kérdés
4 éves fiaim imádnak együtt fürdeni, és most felújítunk. Tetszik a sarokkád, ezért érdekel, hogy együtt elférnek benne, tudnak pancsolni? Vagy maradjunk a hagyományosnál, ami eddig is volt?2016. márc. 21. 20:29
1/7 anonim válasza:
Az én kislányom még nagyon pici, így saját gyerekre nézve nem tudok mit mondani, viszont mikor mi kicsik voltunk, akkor imádtuk. A szülői házban ott van még mindig, és a 3 és 4 éves unokahúgaim is imádják.
Illetve én most felnőttként is szeretem, mert le lehet ülni benne.
Magunknak ugyan zuhany lesz, beépített ülő résszel, mert nem igénylem a pancsolást, de egyébként ezt a részét felnőttként is szeretem.
2/7 anonim válasza:
Mi felújításkor sarokkádra cseréltük a kádat, a gyerekek imádják, sokkal jobban elférnek benne.
3/7 anonim válasza:
A gyerekeknek nagyon jó, de nagyon lassan telik meg, hiszen sok víz kell bele.
4/7 anonim válasza:
A gyerekem még pici így az ő nevében nem tudok nyilatkozni, de én utálom takarítani, mert alig érem el a belső sarkát.
5/7 anonim válasza:
2 éves a lányom, gyakran úgy fürdünk, hogy ő ül a kiskádjában, nekem meg még marad elég hely, hogy a nagykádban leüljek mellé. A mosakodás mozdulatait így tanulta el.
6/7 anonim válasza:
4 éves fiam van, ő nagyon szereti. Főleg télen, amikor fázósabb. Élvezi,hogy el tud benne hasalni! :)
7/7 anonim válasza:
3 gyerekem van, imádják a nagy sarokkádat. Én is, mert elférnek benne hárman is, így sokkal gyorsabb a fürdetés.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!