Piroska és a farkas kérdése:
Kisbabátok első utcai cipője hányas ( volt)? Menyi idős korában kapta?
Figyelt kérdés
2015. ápr. 7. 14:55
1/11 anonim válasza:
10 hónaposan kapta az első szandálját, ekkor kezdett menni, és nyár volt, úgyhogy kint is egyfolytában menni akart. 19-es cipője volt, de még egy kicsit nagy is volt rá, viszont nem találtunk 18-ast akkor. :)
3/11 A kérdező kommentje:
Kislányom az első szülinapja után pár nappal kapta az első cipőjét, 20-as, de egy jo 6-7 mm van még elől. Viszont többen mondták már, h milyen nagy, de akkor - igaz még csak 2-en válaszoltatok - ez tulajdonképpen teljesen átlagos, nem?
2015. ápr. 7. 15:06
4/11 anonim válasza:
A lányom 10,5 hónaposan,akkor tette meg az első kapaszkodás nélküli lépései,rá 2 hétre indult rendesen.19-es szandált vettünk neki.A fiam szintén így indult el,neki 20-as szandál kellett.
5/11 anonim válasza:
10 hósan kapta, ekkor már egy hónapja önállóan járt. 18as cipő volt.
6/11 anonim válasza:
1 évesen kapta a fiam az első cipőt, 21-es volt. A lába inkább 20-as, de január volt, harisnya+vastag zoknira kellett ez a méret.
7/11 aHermann válasza:
Szia!
A fiunk első utcai cipője 19-20-as volt. 18-as szandival kezdtük, amikor elindult.
A lányunknak 18-as cipője volt, a kisebb fajtából, de még az is nagy volt az elején a lábára. Utána 19-20-as cipőket vadásztam. Most 2,5 évesen 22-es a lába.
8/11 aHermann válasza:
Ja azt elfelejtettem, hogy kb. 14 hónaposan kapták az első cipőt. Fiunk 16 hónaposan kapta az utcait, a lányunk pedig a korábban bent használtat kapta meg kintre.
9/11 anonim válasza:
Decemberben kezdett önállóan járni, így először csak beltéri cipője volt, ha mentünk valahova, az 19-es volt, 11 hónaposan, az első kinti cipője 20-as volt 1 évesen kb.
10/11 anonim válasza:
9 hónaposan indult el, akkor kapta az " első lépés " cipőcskét ami puha gumitalpú volt. 18-as volt :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!