Hogyan szoktattátok rá a gyereket a cipőre? Amikor már teljesen biztosan tudott járni, vagy ha még csak tanulta?
Ráér. Ne törődj anyósoddal. Nem és kész.
A férjedre szabadítsd rá a védőnőt, ha neked nem hisz.
Valóban újabban az az irányzat, hogy ne vezessük felhúzott ket kézzel.
Másszon, kapaszkodjon felnide-oda, kapaszkodva sétáljon, araszoljon. Én akkor vittem ortopéd kontrollra. Mondta is a gyakorlatokat, mert akkor derült ki, hogy sokat lábujjhegyezik.
Itthon nem adtam rá cipőt, mert semmi értelme.
Ha mentünk mondjuk a játszira, akkor oda már nyilván adtam rá cipőt korábban is, mikor még csak mászott vagy kapaszkodva lépegetett, szóval ilyenen nem is gondolkoztam.
Nálunk amúgy inkább a téli vastag overál volt az, ami lefagyást eredményezett, eleinte annyira nem szokta meg benne a mozgást, hogy el is pityeredett, de aztán győzött a kíváncsiság, a harmadik beöltöztetésnél már egyből indult is, ahogy kivettem a kocsiból, overál ide vagy oda :)
Szóval tuti megszokja a cipőt is, csak legyen motiváció, és ti is tekintsétek természetesnek, hogy rajta van és picit bénázik benne, nem kell túlreagálni vagy ilyesmi.
Kézenfogva nem.
Cipőt mindig adtam rá, ha elmentünk itthonról, akkor is, amikor karonülő volt. De abban járni sem lehet, puha talpú.
Normális cipőt akkor kapott, amikor már önállóan sétált.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!