Hogyan szoktathatnám kisfiamat, hogy megtanuljon egyedül is játszani?
szia, hát nálunk még 1 évesen se volt el magában, amikor végeztem a dolgom....de már vagy 2 hónapja igen, délelőtt simán tudok mosogatni, főzni ,teregetni, ami épp akad.
elfoglalja magát.
én mindig felvettem amikor kérte, amíg kisebb volt, és elhiheted gyakran kérte, szinte mindig. nagyon hamar elunta magát, amikor meg beköszönött a fogzás, akkor hónapokig egy merő nyűglődés volt a nap. én ugyan nem hygtam sírni, emiatt persze megkpatam a hozzáértőktől, hogy majd elkapatom, már el is van kapatva, nem fog tudni önállósodni stb. semmi ilyesmi nem következett be, sőt pont az ellenkezője. szép lassan szoktattam rá, hogy anyának dolga van, mindjárt végez, és akkor jön. ehhez persze meg kellett hogy értse mi az a mindjárt, meg mi az hogy el kell mosogatnom a tányérokat meg ki kell teregetnem. sokat játszottam vele, egy idő után elkezdtem, és utána otthagytam játsszon egyedül, aztán már el se kellett kezdeni, mert már tudta, hogy most az jön, hogy anya házimunázik, ő meg elvan kicsit magában.
még mindig szereti, ha játszunk, de már teljesen más a helyzet. kicsit sokáig tartott kialakítani, de én azt mondom, megérte, mert én mindig úgy gondoltam, hogy szép fokozatosan fogom mindenhez hozzászoktatni, amihez kell, nem drasztikusan, mert nem ennek a nevelési módnak vagyok a híve. nagyon okos, ügyes,huncut, korához képest szófogadó csaj a kislányom, 18 hós múlt a napokban.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!