Másnak is van kezelhetetlen babája?
Még 8 hónapos sincs, de már olyan akaratos hogy az hihetetlen. Minden bútor mellett feláll, de elengedi a kezét és elesik mindenbe beveri a fejét. Ha leültetném, hogy épp elkészítsem a tápot vagy valami nem akar leülni befeszíti a lábát és hisztizik. De a pelenkázás a legrosszabb. Teljesen befeszíti magát, nem lehet megfogni a lábát és felemelni mert teljesen befeszíti és ordít csak fordulna oldalra és mászna el. Ha rászólok hogy mikor olyat csinál amit nem szabad direkt olyan sértődötten néz és hisztizni kezd. Egy szabad percem sincs (szinte egész nap egyedül vagyok) és már kikészülök a folytonos hisztitől.
Én rontottam el valamit? Nagyon el vagyok keseredve már.
Hidd el a babák koponyája jobban bírja a strapát. Nem sérülnek olyan könnyen, mint egy felnőtt.
Fiam járás tanulásnál elvesztette az egyensúlyt, és előre felé esett. Tette ugyan a kezét előre, de az ajtófélfa élét előbb levette fejjel, mint leért volna a keze a földre. Az az 1 alkalom volt, amikor megijedtem, mert brutálusnak tűnt. De egy kis lila puklin kívül nem lett semmi.
Ha mindig elkapod, nem fogja megtanulni, hogy esni ügyesen kell, és a bútorokra meg figyelni.
Saját lábról eséstől még nem lett agyrázkódása egy gyereknek sem szerintem. Csak ha leesik valahonnan pl.
Szerezz be kutacsvédő sisakot. Pont az ilyen babáknak való, az enyémnek is volt.
A pelenkázást én úgy tudom megvalósítani, hogy a pelenkázó felett van egy csüngős játék, illetve valamit adok a kezébe amit nézegethet.
Fontos hogy ne engedj a hisztinek, mert ha megtanulja hogy a hisztivel eléri amit akar, később sokkal nehezebb lesz vele. Ne hatódj meg a sértődött nézéstől meg hisztitől, amit nem szabad azt nem és kész. Ha látja hogy nem ér el vele semmit, előbb-utóbb feladja.
Babakarám, bébirács vagy járóka is hasznos lehet - hogy legyen hova biztonságban leraknod míg megcsinálsz valamit.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!