Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Babák » Nektek mennyibe került a...

Nektek mennyibe került a kisbaba érzekése?

Figyelt kérdés

Kb. mennyit költöttetek mire mindent be tudtatok szerezni ami kell a babának?

(terhesgondozás, vizsgálatok, szülés költségein kívül - tehát csak a babakelengyére lennék kiváncsi)


Legfőképp olyan válaszok érdekelnének, ahol más segítség nem volt (pl. örökölt ruhák, esetleg bútor), tehát mindent meg kellett vásárolni.


Illetve még olyan kérdésem lenne, hogy volt e valami, amit megvettetek, mert azt gondoltátok, hogy szükség van rá, de úgymond semmi haszna nem volt? Esetleg olyan, amit nem vettetek meg, de jó lett volna?


Aki szeretné jobban kifejteni, hogy mit is vásárolt szívesen fogadom! :)


2019. febr. 17. 19:51
1 2
 11/15 anonim ***** válasza:

600-700 ezer mindkettőnél. Mondjuk a másodiknál azért lett ennyi, mert jóval magasabbak voltak az orvosi költségek (tudom, kérted, hogy ezt ne számoljuk), így az kb a fele volt. Az elsőnél mindent venni kellett, semmit nem kaptunk, vagy ami ruhákat igen, az ocsmány állapotban volt, nem használtuk. Szóval a fenti összegben benne van a bútor a szobába, a ruhák, légzésfigyelő, minden. Az első gyerek lány, viszont a második fiú lett, így elég sok ruhát kellett venni, bár kezdő méretben azért akadt uniszex a nagytesótól. A babakocsi is lányos volt, vettünk másikat, bár a barátnőmét használtan, így azt 40-ből megúsztuk.

Fölösleges volt a pólya, sterilizáló, cumi, cumisüveg, illetve még tudatlanul vettünk egy kengurut, egyszer használtuk, aztén megtanultunk kendőt kötni, később meg vettünk normális csatost.

2019. febr. 18. 08:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/15 anonim ***** válasza:

Elég nagy árban, igényekben a szórás. Van aki kihoz mindent pár százezerből, van akinek 1 millióba van.


Nekünk


Kombi kiságy 80000

Babakocsi hordozóval 130000

Matrac-ágynemű-takarok-pelenkazo lap-lepedok 55000

Textilpelus-ollo-hajkefe-stb 20000

A legzesfigyelo 10000, használtan.

Kad-allvany 10000


Ruhákra eddig 20ezret koltottunk de nincs meg minden.


Pelusok-torlokendok-apolasi cuccok is benne lesz még 30-40ezerben.

2019. febr. 18. 09:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/15 Vicky92 ***** válasza:
0%
14+3 hetes várandós vagyok. Első baba,soha nem szeretnék az újszülött babámnak használtan ( hideg kiráz tőle) úgyhogy amit eddig összenéztünk bútorok + kombi babakocsi az 500-600ezer + az apróság is lesz 2-300ezer,úgyhogy 1 milliót saccoltunk. De ha lesz vmi extra akkor a azzal is számolni kell:)
2019. febr. 18. 18:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/15 anonim ***** válasza:
59%

ezekre a válaszokra csak annyit tudok írni: Jézus Szíve.

Azért kíváncsi lennék, ez mennyire tükrözi a valóságot :D

Nálunk első baba, nincs fogadott dokim (elvből, megtehetnénk) csak a 12 hetes kombi tesztért fizettem, 12.000Ft

Kiságy: 15.000,- +10.000,-a matrac (új!)

babakocsi + hordozó: 35.000,- (jófogásról újan)

ruhák kb 30-40.000,-

egyéb kb 20.000,-

szóval eddig kb 150.000Ft :D


Sosem fogom megérteni az olyanokat, akik ennyire elszállnak maguktól. Én is megtehetném, de minek vegyek több ezrekért 1 ruhát, hogy 1 szer ráadjam és kinője?

2019. febr. 19. 11:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/15 anonim ***** válasza:
Teljesen igazad van utolsó. Én is így gondolkodok. Amúgy is ebben a vilában(föleg Magyarországon), kész csöd gyereket vállalni. De aki megteheti, vagy csak El an szállva magától nyugodtan szórja csak a pénzét. Egyébként majd Minden hónap an vehet másik ruhákat mert mindset kinövi. Amit úgy "állandóra" légzésfigyelö, pelenkázó, ágy, etetöszék, babakocsi.
2019. febr. 19. 14:31
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!