Normális, hogy ilyen gondolataim vannak? Szülés utáni depresszió lenne, vagy ez már súlyosabb?

Van egy 5 hónapos kisbabánk, most kéne a legboldogabbnak lennem, mégsem vagyok az... Sőt, úgy érzem, ennyire padlón még sosem voltam. Nem bántom a babát, vagy ilyesmi. De néha, amikor más van vele, és elviszik sétálni, vagy én megyek valahová, megfordul a fejemben, hogy milyen jó lenne szó nélkül "eltűnni" legalább pár napra egyedül, vagy hogyha összepakolnék és nem jönnék többet vissza. De legutóbb pl. nagyon kiborultam, még a kocsiban is sírtam és azon gondolkoztam, hogyha a felüljáróról lehajtanék, vajon meghalnék-e. Félek, hogy ez idővel csak rosszabb lesz... Ráadásul abban sem vagyok biztos, hogy a szülés utáni depresszió tarthat-e közel fél évig?! Nem mindig vagyok ilyen, inkább periódusokban jön.