Kék marad vajon a szeme?
A fiamnak 1 evesen el kezdett szurkulni, 1,5 evesen mar inkabb szurke volt, mint kek, 2 eves kora korul kezdett bezoldulni, most 3 eves mar majdnem, mostmar majdnem annyira zold, mint az enyem.
Tesom apukank barna szemet orokolte, o azzal is szuletett.
3 gyerekem van, mind kék szemmel született. A nagynak másfél évesen lett barna (előtte zöldes volt.)
A középső 2,5 éves, neki kékeszöld, valószínűleg ilyesmi marad.
A pici fél éves lesz, szürkés árnyalatú, szerintem barna lesz neki.
Nekem 6 évesen lett zöld kékből.
A legnagyobb nem a jelenlegi páromtól van, de mind2 apuka barna szemű, és a nagy meg a legkisebb jobban hasonlít egymásra, a középső elüt, ő rám hasonlít.
Az én szemem zöld, apukáé barna . (mindkettőnk irányából az egyik nagyszülő kék szemű).
4 gyerekünkből kettőnek kék szeme maradt.
Akiknek bezöldült /szürkült, nekik 6 hónapos koruktól már kezdett látszani hogy nem világosodik az a kezdeti kékes szürkés szín, hanem szürke felé tolódik el.
1 évesen már zöldes kezdett lenni de igazából azóta is van változás. A lányomnak olyan 3-4 éves kora óta ugyanolyan zöld mint az enyém, a fiamnak pedig még most egy fél éve is változott (neki nagyon érdekes ilyen szürkés barnás volt) most zöld irányba mozdult az övé is.
A másik két gyerkőcnek úgy 6-7 hónapos korától egyre világosodott és maradt is nekik kék.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!