Milyen időközönként adtok a babátoknak Konakiont?
Figyelt kérdés
A gyermekorvos at tanácsolta, hogy az első ampullát 1 hetesen, a másodikat 3 hetesen adjam be, aztán lehet havonta adni. A gyógyszertárban azt írták a dobozra, hogy 2 hetente kell beadni. Hallottam olyat is, hogy az első dobozt 2 hetente, a többit havonta kéne adagolni. Ti hogyan tesztek?2008. nov. 7. 17:10
1/7 anonim válasza:
Szia. Nekem a védőnő azt mondta, hogy az elsőt 2 hetesen, majd havonta.
Üdv, 3,5 hónapos kislány anyukája
2/7 anonim válasza:
Lányom júniusban született. Kapott a kórházban egyet, majd itthon 2 hetesen és hetente. A dobozban már az volt, hogy havonta. Megkérdeztem a dokit, és mondta, hogy most változott a dolog, és már havonta kell adni. Azóta minden hó elsején adom neki:-)
3/7 anonim válasza:
Szia!
Én is úgy adom ahogy az orvos tanácsolta,az elsőt 2 hetesen kapta, a többit havonta,valóban változott,régen hetente kellett adni,ma már csak havonta.
4/7 anonim válasza:
Szia!
Az én fiam is két hetesen kapta az elsőt,és azóta két hetente kell adnom neki.
5/7 anonim válasza:
Nekem azt mondták, hogy az elsőt 2 hetesen, aztán hetente adhatom, ha eddig jó volt így most is jó lesz.
6/7 anonim válasza:
Az előt a koházban kapja meg,utána 2 hetesen és utána havonta kell adnom.Nekem ezt mondta a védőnő és a gyermek orvos.De egyebként a betegtájékoztatóban venne van.
7/7 anonim válasza:
Én is úgy tudom, hogy az elsőt két hetes korban és utána havonta. Nekem azt mondta a doktornő, hogy ha már kap tápszert is a baba akkor már nem kell neki adni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!