5 hónaposan lehet hiszti?
Az utóbbi időben elég nehezek lettek a napok itthon a lányommal. A férjem reggel 7től este 6ig dolgozik, aztán már csak fürdésre ér haza, így tehát egész nap egyedül vagyok, segítségem nincs. Sétálni/boltba/bárhova csak úgy tudok lemenni ha anyósom átjön 1 órára és kísér minket, ugyanis a babakocsi a mumus és egyfolytában üvölt benne a gyerek. Tudom, talán a hordozókendő lesz erre a megoldás, jövőhéten megyünk is kölcsönözni.
Itthon viszont a pelenkázás közben is leizzadok, mindig fordulna hasra, nem lehet semmilyen játékkal lekötni a figyelmét, se bohóckodással, csakis hason akar lenni de úgy meg nemtudom megtörölni rendesen. 15 perc kell mire átpelenkázom, közben megy a sírás, visítás. Ilyenkor arra gondolok, hogy ez talán hiszti lehet mert nem az van amit ő akar. Ugyanez a fürdésnél is, amit eddig pedig szeretett. Van egy ilyen műanyag rész ami tartja a pici testét és arról is fordulna hasra állandóan, volt, hogy kivettük hátha nélküle jobb, de csak rosszabb lett, ketten alig bírtuk megfogni, ki akart mászni a kádból.
Önállóan eljátszik 2 percet de utána sír, szórakoztatni kell egésznap, a játékok nem kötik le nagyon, inkább nekem kell szórakoztatnom kukucska játékkal meg csikizéssel. Gyakran wcre sem tudok elmenni mert egyből sír. A házimunkát, főzést akkor csinálom miután este letettük aludni. Este 3x kelek hozzá minimum, nappal pedig 3x alszik 20 percet. Ez nagyon kevés. Miután felkel próbálom visszaaltatni de nem sok sikerrel.
Kezdek fáradni. Nehéz, hogy egész nap be vagyunk zárva, egész nap nevettetni és miután este elalszik sincs megállás mert este 10ig a konyhában vagyok, aztán a férjemmel már nincs is minőségi időnk együtt csak az alvásra vágyom.
Első baba, nemtudom ilyen korán már mondhatom-e hogy elkényeztettük (?) vagy csak ilyen korszaka van kitudja. Jó lenne valami bíztatás, hogy később jobb lesz. Esetleg valami tanács, mit csináljak másképp.
8:
Igen, nehogy hozzászokjon a gyerek, hogy megvédik a szülei, ha baja van, segítenek rajta. Nehogy önbizalma legyen emiatt!
Sokkal jobb, ha egyszerűen megszokja, hogy soha, snekire nem számíthat, hogy ne szóljon, ha baja van, úgyis leszarja mindenki ...
Az ilyennek nem adnék gyereket. Kutyát se nagyon.
Koszi, nekem mar nagy gyerekem van, sokat volt jarokaban es megis van onbizalma.olyan gyereket meg nem lattam aki belepusztult volna
5 perc bogesbe. De semmikepp ne szoktasd babakocsiba, jarokaba, osszedolne a vilag.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!