Mennyire normális, hogy a 9 hónapos kisfiam nem szeret?

Nem hiszem, hogy gond lenne vele. Az én lányommal is az volt a helyzet, hogy én a fejemen pöröghettem neki otthon, akkor is unatkozás és nyűgösködés volt, ha meg a buszon egy ismeretlen bácsi integetett vagy kukucsozott neki, akkor azonnal elszállt minden nyűgösség és akár 10 percig is elvolt kacagva. Egyszerűen ha én csinálom neki, az alap, ha más, akkor már újdonság. Egy ilyen kicsinek még nem válik el a cselekvés maga a körülményektől. Ha egy idegen csinálja a kukucs játékot az nem ugyanaz a megszokott kukucs játék nekik, hanem egy új élmény. Ha apa adja rá a cipőt az egy új élmény ahhoz képest ahogy te csinálod.

Ugyanez fordítva, amit itt is lehet olvasni néha hétvégi apukák panaszaként, hogy a kamasz gyerekei semmibe veszik, csak az anyjukra hallgatnak, pedig kicsiként hogy szerették, ha ő fésüli őket vagy viszi óvodába. Épp ez mutatja, hogy az apa, akit alig látott, újdonság volt a kicsinek, ezért ha nagy néha ott volt, akkor a gyerek szinte csüngött rajta. Aztán ahogy a gyerek idősebb lesz, és a fésülés, óvodába-iskolába menés már nem lesz élmény attól, hogy más csinálja, ráeszmél, hogy apa alig van itt és csak a minimálisat foglalkozik vele. És ahogy a gyerek nem fut többé az apa után, aki addig megszokta, hogy semmit se kell tennie, hogy a gyerek rajongjon érte, az apa egy nap arra eszmél, hogy szinte láthatatlan a gyereke számára, és néz értetlenül.

Én nem gondolom, hogy ez normális.

Ha tényleg ellök, 9 hónaposan, az furi.

Én a környezetemben inkabb azt tapasztalom, hogy az anyja a mindene a gyereknek. Mikor műtötték sógornomet, egy éjszaka nem volt ott, szó szerint sírt a mamaval és az apukajaval a kislány.

És az anyja tudja mindig a legjobban megnevettetni is. Ezt mindenhol így látom.

Lehet, hogy a tiéd ennyire nem anyas, és lehet tényleg csak "unalmas" vagy már neki, de nekem is rosszul esne, és fura.