Szerintetek ez normális?

Figyelj kérdező, ez az ő életük, ha ők így látják jónak, akkor ez van. Én sem örülnék, ha más próbálna beleszólni abba, hogyan mit csináljak. Független attól, h legjobb barátnőm.

Egyébként a nővérem hasonló volt. Egy idő után teljesen kimerült, hogy nem bír aludni, mert fel óránként kel a gyerek, úgy hogy egy idő után egyre kevesebbszer keltek fel hozzá, aztán szép lassan már csak 1x kelt hozza tesom és nem érdekelte, ha sírt. Megmondta, hogy felveszi, ringatja, akkor abbahagyja, de amint leteszi üvölt. Azt mondta egyszerűen nem bírta tovább. Na ennek már jó pár éve, a gyerek tökéletesen felnőtt, semmilyen lelki/mentális baja nincs és az anyjával a legjobb “barátnők”. Tehát nem kell egyből máglyára küldeni a barátnődet...

Nem vagyok gyakorló szülő, így én nem foglalnék állást. Viszont elmesélnék én is valamit. Csak, hogy legyen ellenpélda is.

30 éves vagyok, akárcsak két barátnőm. Mindkettőnek irigylésre méltó kapcsolata van (az egyiknek sajnos már csak volt) az édesanyjával. Mindkét anyuka hagyta sírni a gyereket. Ugye 30 éve ez még nem volt olyan ördögtől való, mint manapság.

Azt tudom, hogy egyik anyuka maga döntött így, két nap múlva a baba átaludta az éjszakákat.

A másik barátnőm anyukáját meg az apuka nem engedte oda éjjel. Úgy mesélték nekem, hogy mivel éhes már nem lehetett, pelus tiszta volt, így apuka tartotta vissza anyukát. Emlékszem mikor mesélte nekem ezt barátnőm anyukája, akkor mondta hogy ő a lányával együtt sírt. Mert ő bizony nagyon ment volna, de a férje nem engedte (egy szobában voltak amúgy a babával). Szóval baba a kiságyban, anyuka a saját ágyában sírt. Míg a baba egy idő után elfáradt és elaludt, addig az anyukája egész éjjel sírt a történtek miatt. Viszont másnap már aludt a baba egész éjjel, és többet nem is volt éjszakai sírás. Anyukát szerintem sokkal jobban megviselte, mint a babát.

És hangsúlyozom mindkét anya-lánya kapcsolat példás és irigykedve figyeltem mindig, hogy bár az én kapcsolatom is ilyen szuper és mély lenne anyukámmal. Gyerekként, kamaszként, és már felnőttként is. Sajnos utóbbi édesanya már meghalt, így nagyon szépen kérnék mindenkit, hogy ne kezdjen nyilvános szidalmakba, még akkor sem ha ingerenciája van rá. Elfogadom, hogy ma már ez nem szokás és azt is, hogy nyilván ti édesanyák jobban értetek hozzá, mint én.

Én nem mondom hogy ez, vagy az a jó. Nem értek hozzá tényleg, én csak el akartam mesélni két biztos forrásból származó történetet a kérdés kapcsán.

Viszont a saját véleményem tényleg az, hogy szerintem néha túl sok mindent magyaráznak bele hosszútávon egy baba érzelmi fejlődésébe. Kicsit a verselemzéshez tudnám hasonlítani.. amibe szintén szeretük belelátni fennkölt gondolatokat, a valóságban meg ki tudja... :)

amióta babánk van és nagyon odafigyelünk más babás emberekre, megtanultuk, hogy nem érdemes beleszólni mások neveltetésébe. Még akkor is ha egyértelműen rosszul csinálnak valamit. Sajnos nagyon nagyon nagyon sok szülőnél láttuk már, hogy visszatartják akaratosan a gyerek fejlődését a saját kényelmük miatt, szörnyű látni, hogy néhány gyereknek elcseszik teljesen az egészségét, csak azért mert nekik az úgy egyszerűbb vagy csak ki akarnak próbálni valamit, de egyszerűen nem tudsz érvelni az ilyen emberekkel.

Még a saját testvéremnél és a párom testvérénél sem tudtunk érvelni alap dolgokkal amikor láttuk, hogy valamit nagyon rosszul csinálnak az unokahúgokkal, csak azért, mert nekik az úgy egyszerűbb. Ebben a témában az ember nagyon erősen köti az ebet a karóhoz, amit megértek, mert mi is azt csináljuk, nem fogadunk el mindenkitől tanácsot, főleg ha nincs alapja. Én úgy gondolom, hogy mi nagyon jó irányba neveljük a fiúnkat, sok utánajárás, fejlesztés és tanulmányt igazolva, hogy mi a jó és egészséges, mégis kapunk néha olyan hajmeresztő ötleteket rokonoktól, hogy csak sajnálni tudjuk az ő gyermekeiket.

szörnyű látni őket, de nem tehetsz sokat.