Miért hiszi azt a nagymama generáció, hogy egy picibabának (9 hó alatti pl) nincs szüksége az anyjára vagy csak a látványára is akár?
Már megőrülök ettől. Konkrét példák: anyósom már a baba megszületésekor mondta, hogy ugye nyáron megkaphatja pár napra az unokáját (most 7 hónapos)? Ha sír a gyerkőc nála, nem adná oda egyből, hogy majd az anyja megnyugtatja. Párom kerszetanyja is: mennünk kellett valahová, ő vigyázott rá, nála volt a bébi, elkezdett sírni... erre én meg akartam fogni, vagy legalább puszit adni neki, errő ő direkt úgy fordul, hogy ne is lásson a gyerek, és hogy menjünk már, majd ő elaltatja. Meg hogy kár, hogy szopizik, mert akkor ott tudnánk hagyni nála.
Jóban vagyunk anyósommal is, nincs velük gondom, de ezek a nézetek.... csak nálunk vannak, vagy másnál is előfordul. Ha telefonközelben vagyunk, miért nem lehet szólni, ha sír a gyerkőc?
Nem nevelem a gyerekem burokban, nem is fél még az idegenektől sem, könnyen barátkozik, tényleg szívesen ott hagyjuk a mamákra pár órára (két szopi között, mostmár egyre több idő, mert a tízórait és ebédet már ők is oda tudják adni) de az ilyen beszólások kiakasztanak. Bocs, ha hosszú lettem
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Az én kislányom imádja anyukámat, ha meglátja mamát ugrik az ölébe képes egész nap nagyival lenni, de anyukám tudja ha jön az este akkor anya és apa kell.
Mi egy lakásban lakunk a szüleimmel, itthon vagyok a kislányommal, nagyi dolgozik, de ha hazaér övé az unoka enyém a házimunka, ha pedig eljött az este akkor a kislányomnak csak mi kellünk, el sem tud apa vagy anya nélkül aludni, ezt az én anyukám tudja.
Ha anyósod tudja, hogy ha sír a gyerek akkor te kellesz hozzá, hogy megnyugodjon akkor miért nem hív fel, és akkor te is nyugodtabb lennél,
11 hós kislány anyucija:)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Szia!
Egfyáltalán nem értek egyet azokkal az előttem szólókkal, akik azt írták, hogy mert ,ár felneveltek akárhány gyereket, meg a társaik.
Nálunk úgy áll a helyzet, hogy anyósom ,mintha a te anyósod lenni, bár nem velünk csinálta ezt, hanem a keresztfiammal. Dettó: hátfordítás, berohanás ha felkel a gyerek...és hasonló, szóval mondom dettó mint a te anyósod. Én már akkor rosszul voltam ettől és megfogadtam, hogy ha nekünk babánk lesz vele nem fogja ezt csinálni. A keresztfiam ma már 3,5 éves, még mindig ugyanez a helyzet náluk. Az én kisfiam 7 hónapos. Ha meghallja anyósom, hogy felsír a gyerek fel sem áll, nemhogy rohanjon. Érezhetően és feltűnően jobban szereti a keresztfiamat, mint a az én drágámat, de nem érdekel. Legalább így az én kisfiam hozzám fog szaladni ha valami baja lesz és nem mamához, mint az unokatestvére!!
Szóval teljesen megértelek!
Mi a tanácsom?:
Vedd el a gyereket ha sír. Ha hátat fordítanak neked, menj utánuk és nyújtsd a kezed érte, hidd el ő is nyújtani fogja feléd. Ha nem akkor mond azt, hogy gyere anyához drágám, mi a baj és a mondat közben "tépd" ki a nagyi (bárki) kezéből a gyereket.
A másik, hogy ugye ott hagyjátok?. A keresztfiam rendszeresen ott alszik anyósoméknál. Én erre annyit mondok mindig, hogy minek hagynám ott van annak a gyereknek hol aludnia! Persze ez nem tetszést váltott ki, de lesz@rom! Tedd te is ezt!
Bocsi ha hosszú lettem, de a történeted kiborított, ugyanúgy, ahogy minden hétvégén kiborít amit látok anyósom és a keresztfiam között!!!!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Az én anyósom is ilyen ha itt van és véletlenül alszik a gyerek addig nézegeti, hogy alszik e még míg fel nem kel és utána egy nyikkanásra rohan be a szobába...
De ha véletlenül bekakál akkor nem rohan ám, közli velem, hogy büdöset érez...
Mikor megszületett akkor is itt volt pár napig és éjszaka mikor felírt már rohant is be a szobánkba hogy mi van miért sír... a férjem közölte vele hogy majd mi elintézzük mert nekünk kell megtanulni mit kell vele csinálni na erre jól megsértődött.
Még nem aludt nála a fiam magában pedig már próbálta pedzegetni a témát.
Amúgy most várjuk a második babát hát kíváncsi leszek hogy fog anyós viselkedni mert természetesen szeretne itt lenni "segíteni" az első pár napban.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

3. válasoló vagyok. még annyi eszembe jutott, és muszáj elmondanom: amikor lekezdett mászni a kislányom, kicsivel múlt 8 hós. olyan 9 hós lehetett, mikor egyszer nálunk volt anyósom. a kislányom meg se állt egész nap. este vacsi után még ott jött ment az etetőszék alatt, ide-oda mászott, mint egy kiskutya. :)
anyósom meg azt mondja: nahát, mindig ennyit mozog, sose áll meg? mondom, mér, mit kéne csinálnia??
erreő: hát, nem tudom, de az enyémek (3 gyereke van) ennyi idős korukban a kiságyban feküdtek és a kezüket nézegették... (!!!!!!!)
na mivel egyik gyereke sem debil, így ezt kizártnak tartom, vagy van valaki, aki ezt egy 9 hósról el tudja képzelni????? szóval sztem már eléggé meg is koptak az emlékek, hogy mennyi idős gyerek mikor mit csinál, hogy viselkedik, mire van szüksége...... :))))))
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!