Viszitek magatokkal a babát nyaralni? Vagy amíg kicsi, felesleges? Hogy jussak közös nevezőre velük?
Kisebb vita lett ebből köztem és anyukám, valamint a nagyim között. Ugyanis imádunk utazni, ezért úgy gondoltuk, hogy a lányunkkal is megyünk majd, nem fogunk "bezárkózni". Főleg az első években, mikor mehetünk kötetlenül, nincsen ovi, suli. Most lesz 4 hónapos augusztusban, szeptember elején pedig elmegyünk vele egy eyghetes nyaralásra, repülővel (Európán belül). Viszont a nagyik szerint felesleges vinnünk, mert úgysem emlékszik később semmire, csak bajlódunk majd a babaholmikkal, babakocsikkal, napirenddel. Anyukám egyenesen oda lyukadt ki, hogy nem bízunk benne, és ezért nem akarjuk itthon hagyni vele... Erről szó sincs, mert tudom, hogy jó nagymama, bármit megtenne az unokájáért, de még nagyon picike ahhoz, hogy napokra másra hagyjuk. Erre példának az egyik barátnőmet hozta fel, hogy ő is mindig az anyukájára bízza a gyerekét (fél évvel szült hamarabb, mint én). Igen, de szerintem minden anyuka más, nem gondolom magamat "paramaminak", de egy éves koráig szeretnénk mi csinálni az esti rituálét, meg nem másra hagyni éjjelre (nyilván vészhelyzet más).
Meg hogy ott nem lesz segítség, és hogy fáradtabban jövünk haza, mint ahogy elindultunk, ezért felesleges elutazni...
Teljesen jó az, ha együtt mozogtok.
Mi is együtt nyaraltunk. :)
Itt nem az emléket kell nézni, hogy mire emlékszik majd. Hanem arra, hogy természetes lesz neki az egységetek. Ebbe nő fel. Ezt látja, ezt tanulja meg.
4 hónapos gyerekkel én nem mennék repülő útra.
Konzultálj a gyerekorvossal, mert felszálláskor elég fájdalmas lehet neki.
Ráadásul fogzási időszak kezdete. Szóval tuti nem mennék vele. Max. a Balaton ha annyira menni akarnék.
4 hónapos gyereknek biztos kellemes lesz a repülőn, főleg felszálláskor-leszálláskor, a többi utasról nem is beszélve, akik hallgathatják majd, ahogy ordít szegény.
Országon belül elmennék vele nyaralni, külfölddel még várnék.
Az orvosunkkal beszéltünk, jó nyaralást kívánt.
Nekem mindenki azt mondta, hogy pici babával sokkal könnyebb repülni, csak a fel- és leszálláskor itassuk, így elkerülve, hogy a fülével gond legyen. Az autózást nagyon szereti, nem szokott sírás lenni sem a hordozóban, sem a babakocsiban (volt olyan opció is, hogy autóval megyünk, de végül elvetettük, mivel közel 1000 km lenne). Bár alapból nyugis, nézelődős baba, nem az a telitorokból ordítós típus.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!