Nagyon szeretnék babát, De rettegek. Megosztanátok történeteket, tapasztalatokat hogy ne féljek ennyire?

Szerintem egyelöre nem vagy kész a gyerekvállalásra.

De ettöl függetlenül érdemes lenne egy pszichológust megkeresni, mert ez a félelem túlzott részedröl.

Emellett ne hidd el a rémtörténeteket, mert a fele sem igaz, csak MO-on az nem anya, aki nem ezt állítja, mert ez az elvárás.

Négy gyerekem van, szóval némileg képben vagyok

Még nincs gyerekem, de nagyon szeretnék!

Ha ismertél még félős embert, alacsony fájdalomküszöbbel akkor az én vagyok! Még a vérvételtől és a rászűréstől is rettegek! Ha a hüvelyi uh-ra gondolok már izzad a tenyerem, arról nem is beszélve, hogy félek attól a szülés közbeni fájdalomcsillapítási módszerről, ami abból áll, hogy a kismama gerincébe szúrnak egy tűt. /Nem tudom mi a neve, ott még nem tartok! :D/

De, ha arra gondolok, hogy végre pozitív lesz a tesztem és mennyire fogom szeretni a pici kislányomat/kisfiamat minden félelmem elszáll, mert tudom, hogy képes vagyok megcsinálni! A fájdalom sem érdekel, annyira szeretném már! És tudom, hogy minden nap valószínűleg nehéz lesz a baba születése után, de azt is, hogy a férjem csodálatos apa lesz és minden segítséget meg fog adni!

Ha benne szinte csak a félelem van és szorongás, már most akkor szerintem még nem állsz készen a gyerekvállalásra! Nem bántásból, hanem tapasztalatból írom.

2 gyerekem van. Korántsem vagyok ősanyuka típus (a szó jó értelmében, azaz amikor arra születik valaki hogy gyereket neveljen!), karrierem, hobbim, hatalmas baráti körünk van. De el nem tudnám képzelni a gyerekeim nélkül az életem :)

A terhesség jó mert szép, és jó várni az uh-okat, de kényelmetlen. Lemondtam a buliról, sokat hánytam, nem szolizhattam és nehéz volt a pocak, pisiinger, lábdagadás, stb. De visszagondolva csodás időszak :)

Szülés: fáj, hogyne fájna, de kibírható.

Most az életünk csodas, család vagyunk, második gyermekem 4 hónapos, persze kialvatlan vagyok, de boldog.

Ne várd, hogy azt írjuk, nem fáj, nem nehéz, nem fárasztó. Mert az. De nem kibírhatatlan, és főleg mert van értelme :) Családban élni, és ez ezerszer milliószor jobb, mint a szexvágy vagy a partik és utazgatás. Mert ez örök és szeretet ad, nem csak pillanatnyi dolog.

Nehéz, fáj, fárasztó, nem fogok hazudni. De megéri maximálisan. Úgy tudnám megfogalmazni, hogy mióta megvan a kislányom, az öröm sokszoros de a bánat is(ha vele kapcsolatosan van valami baj)

A szülés nekem kb annyira fájt, mint egy durva hasmenés(nekem olyankor nagyon nagyon fáj, ténxleg nem éreztem annál rosszabbnak a szülést) 7óra volt kb

Gyermekágy: tápszert kapott, így egyszer kelt éjjel, 6-12 hetes koratól(nem tudom pontosan valahogy eköruül) végigalussza az éjszakát, ha fogzik csak akkor ébred.

Test: nem változott, csak néhany stria.

Nem rémálom az első időszak sem. Még ha nehéz vele, akkor sem.

8hónapos a kicsim.

Terhesség: borzalom volt. Hányás egészen még a második trimben is.

Aztán kijött a betegségem is - amit megmondtak az orvosok, hogy a hormonváltozástól bármikor fellobbanhat, készüljek rá -, így négy hétig kórházi bennfekvés napi ellenőrzéssel, és végül sürgősségi császár.

Soha többet nem szülök, szeretem a gyerekemet, de másodszorra ezt nem csinálom végig.

Sajnállak, #7, de mégis szemétnek tartalak.

Idejön egy betegesen rettegő kérdező, hogy némi megnyugvást kapjon, erre te még ráteszel egy lapáttal a tűzre!

Kérdező!

A legtöbb nő fél a szüléstől, de ez a félelem elmúlik vagy elhalványodik, amint megtudja, hogy babát vár.

Két gyerekem van, a terhességeim alatt olyan boldog voltam, hogy azt el sem tudom mondani.

Egy-két hétig volt egy kis hányingerem, a végefelé már nehéznek éreztem magamat, de mikor megszülettek, az mindenért kárpótolt.

A szülést ki kell bírni, és ha epidurális csillapítót kapsz, alig érzel fájdalmat.

A későbbi időszak gyerekekként és családonként változó, de rövid ideig tart, és ki lehet bírni.

Ha kész vagy rá, vágj bele!