Kis közvéleménykutatás, szerintetek jobb ha van a gyerek bölcsibe, vagy csak oviba menjen?
Nem akartam külön csak az ovis vagy bölcsis kategóriába tenni :)
Párom szerint nem kell a bölcsi, de én úgy vagyok vele hogy jó ha megy.
Kinek mi a véleménye s miért az?
Fiam elég magának való volt piciként, nem kereste Sosem a gyerektársaságot. Áprilisban töltötte a 2-t, es szeptemberben kezdte a bölcsit, mert visszamenem dolgozni.
Így Utólag visszanézve nagyon jó, hogy bölcsis lett. Egyrészt sokat segített a fejlődésben, másrészt jó felkészítés volt ovira. Ugye bölcsiben 12 gyerek volt a csoportban, és ő nagy volt a kicsik között, az oviban meg 25-30 a létszám, és vegyes csoport van, tehát ő volt a pici a nagyok között.
Most már középsős, és imád oviba járni. "bandavezér" típus lett, tehát egyáltalán nem olyan kis szende, mint piciként.
Én Örülök, hogy volt bölcsis is.
Ja, és egy olyan barátság is köttetett, ami még mindig tart, pedig oviban már nincsenek együtt (persze ehhez az kell, hogy mi anyukák összehozzuk őket néha, de nagyon "szeretik egymást")
Bolcsi nem. Ovoda sem feltetlen harom eves kortol.
En harombol kettot negy evesen vittem.
1. Ha nagyon muszály lenne a pénz miatt akkor adnám bölcsibe
2. Ha nagyon látnám rajta hogy kell neki a társaság be adnám bölcsibe
De mindig úgy gondoltam hogy nem akarom hogy bölcsis legyen a gyerekem. Kisgyermek gondozónak tanulok, így látom az előnyeit is, de ha lehetne én nem adnám bölcsibe.
Bolcsi kizart! Ovodaba is 4 evesen fog menni. (Szeptember kozepen szuletett)
Szerintem is ott a jatszoter, egyeb rendezvenyek, jatszohazak. Nem kell azert lepasszolni h jajjj a tarsasag...
Lesz annyit kozossegben h meg is fogja utalni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!