Mitől lehet ez?
Figyelt kérdés
A kislányom 25-én lesz 3 hónapos és körülbelül 2 hete folyamatosan nyáladzik. Ez mitől lehet? A fogzás az még kizárt, hisz még picike, nem?2018. jan. 13. 10:53
1/4 anonim válasza:
A fogzás első tünetei akár már 2-3 hónaposan is megjelenhetnek, de jellemzően 4-5 hónapos korban mutatja meg első konkrét jeleit. Átlagosan fél éves kor körül bújnak elő az elsők, de előfordulhat az is, hogy akár 2-3 hónaposan, vagy 13-15 hónaposan kocogtathatjuk meg a legelsőt. Általában először a középső alsó metszőfogak, majd a felsők jelennek meg és aztán a többi, jellemzően szépen sorban hátrafelé.
2/4 anonim válasza:
Egyáltalán nem kizárt.
Igaz ritkán, de vannak foggal születô babák is. Bármikor beindulhat a fogzás, ami nem azt jelenti h ki is fog bújni akkor. Egyelôre mozgolódik, de ez is kellemetlenséggel tud járni.
3/4 anonim válasza:
Nálunk is ez volt, nem a foga miatt. Azt mondta a gyerekorvos rá, hogy előfordulhat ugyan fogzás ilyen korán, de ebben a korban élettanilag jellemző, hogy nyáladzani kezdenek. A kisfiamnak 8 hónaposan jött az első foga, mégis mindig nyálas volt. (A fognál aztán annyira, hogy percek alatt elázott az egész nyálkendő.)
4/4 A kérdező kommentje:
Nagyon szépen köszönöm a valaszaitokat! :)
2018. jan. 13. 11:40
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!