Keresztszülőség?!
Sziasztok, kicsit gondban vagyunk, hogy kit kérjünk fel keresztszülőnek, illetve már döntöttünk, csak nem tudjuk, hogy mondjuk meg a másik illetőnek, hogy nem ő lesz. Sokáig dilemmáztunk a legjobb barátnőm és a kereszttesóm között. A legjobb barátnőm közelebb áll hozzám, de a kereszttesómmal is jó a viszonyom. A kereszttesóm volt elsőáldozó, bérmálkozó, és évi 1-2x ünnepek alkalmával elmegy templomba. A barátnőm ugyan meg van keresztelve, de semmilyen szinten nem vallásos, viszont érdeklődőbb volt a terhesség alatt.
Végül is ezek lényegtelen dolgok, mert döntöttünk. Csak szerintem mindketten számítanak rá, hogy ők lesznek felkérve, és nem tudom, hogyan mondjuk meg a másiknak, hogy ő most "lecsúszott erről a posztról". Nem hiszem, hogy bármelyikük is megsértődne ezen, de azért picit biztos rosszul fog neki esni. Második baba keresztszülőjének pedig biztosan őt kérnénk majd fel.
Ahol több keresztszülő-jelölt is volt, ti megbeszéltétek azzal, akit végül nem választottatok, vagy csak simán közöltétek vele, hogy XY lesz a keresztszülő?





Beszèltetek már velük erről? Ha nem, akkor nincs kérdés. Engem nem érdekelt, hogy ki “számított rá” nem magyarázkodtam senkinek, hogy “majd a következőnek te lehetsz”
Viszont rokoni körben volt olyan, hogy még a terhesség alatt mondták nekem, hogy rám gondoltak, de nem kértek fel konkrétan. Majd a baba pár hónapos korában jött a meghívó a keresztelőre, amin persze nem én voltam a keresztanya. Azóta sem értik, miért nem mentem el a keresztelőre, pedig eltelt 6 év...
Szóval ha volt már róla szó, a minimum, hogy arról is szóljatok, hogy más lesz a keresztanya. Szerintem nem kell nagy feneket keríteni a dolognak, csak mondjátok el, hogy “Julika lesz a keresztanyja”





Nem dilemma.
Kereszttestvéred mindig az, a rokonod marad.
Barátnőd nem biztos, hogy halálodig.
.
Ha tényleg 'keresztelőről' nem pedig 'névadásról' van szó, akkor egyértelmű a válasz.
Keresztelő esetén meg kell fogadni a valláso nevelést is. A két személy közül ki tudja ezt jobban megtenni?
.
"viszont érdeklődőbb volt a terhesség alatt"
Az, hogy érdekelte, hogyan viseled a várandósság terhét, még nem jelenti azt is, hogy kéásőbb érdekelni fogja, hogyan/miben segíthet a nevelésben.
Elég egy rossz mondatod, és a barátnő már nem barátnő.
Másik barátnőd még sok lehet, de keresztanyát nem váltogathatsz.





Mondjuk a keresztszulo elvileg az az személy, aki a gyereket a vallásos életre neveli. Mivel a barátnőd nem vallásos, így elég röhejes lenne tőle ezt a feladatot elvarni.
Nyilvánvaló, hogy csak divatból kereszteltetsz, kérd fel hát mindkettőt
Nem divatból lesz megkeresztelve, én is bérmálkoztam is, viszont nem járok vasárnaponként templomba, én is már csak Karácsonykor megyek el. A férjem abszolút nem vallásos, ő csak a kedvemért vállalta esküvőn is a templomi szertartást, neki nem fontos az sem, hogy meg lesz-e keresztelve a gyerekünk.
Vallásos vagyok, de nem olyan szinten, mint a nagyszüleim voltak anno, tehát annyira komolyan nem veszem már azt, hogy olyan keresztszülőt kerítsünk, aki a keresztényi hitre való nevelésében aktívan részt vesz. Nem is tudnék ilyen személyt találni egyébként, férjem családja abszolút kiesik ebből a szempontból, mert az esküvőn is alig voltak hajlandóak bejönni a templomba. Tesóm lenne még esetleg, de azt meg mindig furcsának találtuk mindketten, ha a nagynéni/nagybácsi lett egyben a keresztszülő is.
Szóval én szeretném megkereszteltetni, aztán ő majd eldönti, milyen szinten szeretné gyakorolni a vallást.
Nem beszéltünk egyébként róla egyik illetővel sem, pont amiatt, mert nem tudtunk dönteni és nem akartuk azt, hogy közben esetleg meggondoljuk magunkat.















KérdEző, szerintem sem kell magyarázkodni.
Az lesz akit akartok.
Nálunk az volt, hogy az egyik barátnőm második fiának én lettem a keresztanyja. És az anyuka unokatestvére, aki az első gyerek keresztanyja, meg volt sértődve, hogy miért nem ő lett a másodiknak is.
Dehát ez van, aztán kiheverte.
Mindenki azt választ akit akar.
Az meg egy baromság, hogy rokon legyen, mégis mi a francért kéne rokonnak lenni? Ezt az előttem író hozzászólónak írtam.





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!