Tehetetlenségemben mit csináljak, amikor én csak szeretetre vágyom?

9 hónapos a babánk. A páromtól egyre jobban távolodunk egymástól. Nem értem mi történik velünk! Nem kapok tőle egy érintést sem, egy simogatást sem! És nagyon vágyom rá! Azt mondja ő is. Itthon vagyok a babával és ha ő is itthon van, és együtt lehetnénk, örülhetnénk egymásnak, akkor csak a pénzhiányról beszél, vagy elalszik a tv előtt, vagy a számítógépet nézi órákig. Egy darabig nem szólok, aztán rám tör a hiánya és tehetetlenségemben beszélek róla, panaszkodom, ami elűzi a vágyat, tudom.. De mit csináljak? Ha nem szólok elvan magában, ha szólok akkor én már megint "hisztizek", meg elege van belőlem én készítem őt ki, és jobb lenne egymás nélkül... és csupa ellenállásba ütközöm! Nagyon rossz! Szeret engem, mondja és látom rajta, hogy ideges a munkája miatt és velünk is nagyon rendes, segít amiben tud, nagyon fáradt is ... csak éppen elmegy előttünk az élet. Állítólag ez életem legboldogabb időszaka, de én most vagyok a legboldogtalanabb. A fejem fölött lebeg, hogy vége lesz a kapcsolatunknak. És ez mind úgy van beállítva a részéről, hogy én rontom el a "hülyeségeimmel". És akkor menekül itthonról. Nem tehetek semmit? Csak maradjak csöndben? A terhesség alatt sem szexeltünk és azóta sem. A szülés után én egy jó darabig nem akartam semmit, mert repedt a hüvelyem szülés közben, ez traumaként éltem meg (így utólag gondolom) és ezért volt, hogy nem akartam, hogy hozzám érjen. De intim tornázgatok, érzem hogy jobb a helyzet odalent. Én egyre feszültebb vagyok, ő állandóan feszült. Ha kimozdulunk nagy ritkán valahová, azt nagy harcok árán kell megvívni és az is idegeskedéssel telik. Rajtam vezeti le a feszültségét, én mondtam, hogy erről szokjon le mert nem bírom, de ilyen válaszokat kapok, hogy "én milyen hülye voltam amikor rossz munkahelyem volt". Nem tudom mit kezdjek egy olyan emberrel, akivel még megbeszélni sem lehet a problémákat. Szerintetek?