Van, aki keptelen eldonteni, hogy vallaljon-e testvert (2. gyereket)?

Nekem álom-terhességem volt, teljesen jó szüléssel, és minden tökéletes azóta is - 2 éves most a kisfiam, imádjuk és szuper az élet családként. Anyagilag is beleférne a tesó, és nálunk is jó lenne eldönteni, mert 34 leszek idén.

Én nagyon szeretnék még egy gyereket, de a férjem bizonytalan - ő azt érzi, hogy most minden tökéletes, és a fiam mellett folyamatosan megvan és meg is volt a saját életünk is, saját hobbikkal, szabadidővel, kettesben töltött, nyugis estékkel (szuper alvó a kiskrapek baba kora óta). Most egy gyerekkel a bölcsi hozom-viszem is könnyen megoldható, már "nagyfiú", tudunk együtt programokat csinálni, utazni.

Ő attól fél leginkább, hogy 2 gyerek sokkal jobban lefoglalna mindkettőnket, és nem férne bele más az életébe. Látom a többgyerekes barátainkon, hogy ez valamennyire tényleg így van, viszont szerintem sokkal több örömöt adna a dolog, mint amennyi "áldozattal" járna.

Viszont ebben csak együtt dönthetünk - még nincs konszenzus, szóval függőben a téma. A párod hogy áll a dologhoz? Szerintem ez az egyik legfontosabb kérdés, és közös döntést kell hozni.

Döntésképtelen vagyok én is.

Nehéz terhesség, horror szülés volt.

Szülési oxigénhiány miatt fejlesztésre is szorul (nem lesz nyoma később, de addig el kell jutni - értelme nem érintett).

Anyagilag beleférne.

Mindig kettőt akartunk.

Ketyeg az óra is, 33-mat töltöm.

De félünk, hogy ketteske is ilyen "nehéz" gyerek lenne.

Férjem egyébként egyke, nem érzi hátrányát, az önzés csírája sincs meg benne.

Én azt gondolom csak úgy 2. babát vállalni, mert "kell egy tesó" nem kell. Mi nagyon vágytunk második babára, így egyértelmű volt, hogy teszünk érte.

A kereset és egyebek viszont nem mondanak túl sokat, azt, hogy milyen színvonalon éltek, tudtok-e félretenni stb azt te tudod, ha eleve rezeg a léc nem vállalnám be. De mivel nekem úgy tűnik nem igazán vágytok második gyerekre, nem is számít szerintem.

Ha te magad nem vágysz másodikra, akkor ne vállalj másodikat.

Mi is dilemmáztunk egy kicsit. Akartunk gyereket és akartunk kistesót is. Tudtuk, hogy anyagilag rendben lesz minden, hely megvolt.

Első terhesség-szülés rendben volt. Babával nem volt gond, különösebben nem volt nehéz vele.

Mi is attól féltünk, hogy nehéz lesz egyről kettőre váltani-sokan mondják, hogy 1-ről 2-re nehezebb váltani, mint 2-ről 3-ra.

Valóban megváltoztak a dolgok, valóban igaz, hogy egy gyereket kevésbé vesz észre a gyerek, kényelmesebb.

2. gyerekünkkel sincsen különösen gond. Szerencsére ő a hisztisebb. Ha az első lett volna ilyen hisztis, lehet többet agyalok rajta, hogy vajon tényleg akarok még egyet :D

Mi 4.5 évet "kényszerültünk" hagyni közöttük. 2évet akartunk, de sajnos az élet közbeszolt (2 vetélés). Így utóleg azt mondom, nem is annyira baj. Féltem, hogy ekkora korkülönbség már túl sok. De nagyon jól jött ki. Imádják egymást---már ha nem éppen marakodnak:D Férjem egykeként nőtt fel. Ő nem is akart soha kistesót magának. Nekem volt tesóm, nem is egy. Valakinek így a jó, valakinek úgy.

Egyet tudok: Az első gyerekem biztos, hogy akart kistesót és azóta se bánta meg. A 2. beleszületett, de imádja a tesóját és mi is imádjuk őket.

Én a harmadiknál vaciláltam sokat. 10 éve ismerjük egymást a férjemmel, mindig hármat szerettünk volna... aztán a második babám születése után kicsit nehéz időszak következett. Úgyhogy vaciláltam, mert tartottam tőle, hogy megint az lesz. Aztán a férjem mondta ki, hogy 2 fiú után hátha jönne egy kislány, ő szeretne még egyet, amíg még fiatal. Úgyhogy 9 hetes vahyok, de nagyon megfontoltuk a dolgot. A férjem a végső döntést rám bízta, mert tudja, hogy nehéz volt a szülés + az első hat hónap, és mondta, hogy ha nagyon rettegwk, akkor inkább ne. Nem akarja, jogy lelkileg sérüljek, és abszolút elfogadja, ha aut mondom, hogy nem. Szerencsére nagyon támogató a férjem, mindenben segített a nehéz időszakokban! Úgyhogy azona részrn túltettem magam. Átbeszéltük az anyagiakat, hogy nagyobb otthon kell, stb. Úgyhogy a lakásra várunk, hogy a banl áment mondjon, a gyerkőcöt pedig január elejére várjuk.

A végső ok akkor jött el, amikor egyik este 4 hónappal ezelőtt játszott a két fiam. Olyan édesen imádták egymást, hogy a szemem is könnybe labadt. Aztán a nagy kibökte, hogy ő nagyon szereti a tesót, és majd ha nagyobb lesz, akkor azért ő majd szeretne még egy babát, mert tuti az is majd az ő nevét mondja ki először. Csak nehogy kislány legyen, mert azok nyígnak sokat.

Úgyhogy ez billentett át az igen felé. Mondjuk azóta is adaholom a nagynak, hogy egy kislány sem rossz, és azóta sem értem, hogy az Ábelt miért könnyebb kimondani az anyánál. De hát ilyen a testvéri szeretet.

Ha belefér az anyagiakba, szerintem vállaljatok kistesót. 😊