Szoktatok alhoholt inni pici baba mellett?
Jövő héten lesz 2 hónapos a lányom. Itt a jó idő, napközben sokat vagyunk a barátnőimmel, medencézünk, vagy csak pihenünk, beszélgetünk. Ilyenkor mindig van egy kis rosé, vagy csinálunk koktélokat és én is megiszok 2-3 pohárral. Persze mellette eszek, vagy nasizok, meg az ilyen mennyiségtől semmi bajom nincs. Szóval nem az van, hogy megfogni sem bírom rendesen a picit, vagy nem tudok egyenesen menni. Én ebben semmi rosszat nem látok, tegnap is délután 2-től este 6-ig kb 2 és fél pohár rosét ittam, semmi bajom nem volt.
Viszont az anyósom folyton rám hozza a frászt, hogy mi van, ha valami baj lesz a kicsivel és nem tudok kocsiba ülni, mert ittam, vagy hogy részegen talán nem kéne vigyázzak a lányunkra, stb. De van még két szintén kisbabás legjobb barátnőm és ők sem csinálnak ebből ügyet.
Maximum egy pohár sört vagy cidert. De akkor ha itthon vagyunk, vagy ha a párom is velem van. Ha kocsival vagyunk akkor egyikünk nem iszik.
De ez havi 1 pohárt jelent.
Itt inkább nekem az a fontos, hogy csak az íze kedvéért igyam meg azt a pár kortyot. Fontos nekem, hogy ne szálljon a fejembe és mivel ismerem a határaim, egy pohár sör sose szokott megártani. Bár sose voltam olyan aki sokat ivott volna..
Ebbe most ne menjünk bele, mennyire tartalak jó anyának, mert mínuszba le leszek pontozva. XD
Természetesen anyatejes a baba: még épp hogy végetért a gyerekágyas időszak, de már megy a piálás, medencézés, hajnalig bulizás.
Ha a barátnőid kisbaba mellett isznak, akkor természetesen nincs vele baj. Jó, hogy nem füveznek, mert akkor azt is csinálnád utánuk.
Ha meg ilyen kis határozott vagy, aki tudja mit csinál, akkor miért írtál ki kérdést?
Remélem, a pici nem lesz hasfájós, és fogzani is észrevétlenül fog, hogy ne zavarja meg anyuci koktélozását a medence parton a barinőkkel.
Apuci mit szól hozzá, hogy a gyerek mellett iszol?
Vagy csak anyós van, férj nem jár hozzá?
Először is: tápszeres vagy anyatejes a baba? Ha anyatejes, akkor szégyelld magad és felesleges volt szülnöd, ha ennyire felelőtlen vagy. Nem tudod, hogy amit megeszel/megiszol kihatással van a babádra? Te örülsz, hogy alszik reggel 9ig, de miért? Nem gondolkozol, hogy az általad elfogyasztott alkohol mennyisége miatt? Minek szültél egyáltalán, ha ennyire felelőtlen vagy?
Ha tápszeres, egy-két pohárral megengedett. Pl egy pohár vörösbor, vagy egy pohár boroskóla, vagy egy üveg sör. Én is megiszok néha egy boroskólát, mikor a párommal le tudunk ülni - egyszer!!!! - a héten vacsorázni tisztességgel és tudom, hogy a kaja felszívja az alkoholt.
Tápszeres a babám!
Jövő hónapban elmegyünk bulizni, akkor is csak lightosan fogok inni, mert tudom, hogy nem lehetek másnapos a babám miatt!
#23
A kérdező kommentje:
"Gondoltam evidens, hogy nem úgy iszom alkoholt, hogy anyatejes a baba. Tápszeres, szóval az ő szervezetébe nem kerül."
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!