Anyukák! Egyformán szeretitek a gyerekeiteket?

Ez attól is függ fiú vagy lány van? Vagy fiú lesz vagy lány?

Nálunk fele-fele van.

A lány apás NAGYON, NAGYON, NAGYON.... Igy en automatikusan levagyik koppintva ha a férjem itthon van mert ő az Isten! Nagyon szeretem a lányom! Ettől függetlenül!

A fiam anyás olyan igazi tapadós anyás! A férjemet max ha én valahol vagyok.

Őt is nagyon szeretem! Neki talán azért adok kicsivel több szeretetet mert a ferjem a lányért rajong tetőtől talpig igy a fiamnak úgymond csak én maradok ebből kifolyólag úgy érzem picit neki többet kell adnom magamból.

3 gyermekünk van. Igen, egyformán szeretem őket. Nem is tudom, hogy lehet másképp érezni, pedig anno tapasztaltam a saját gyerekkoromból. (sőt, az igazat megvallva ma is gyötör ez, így a 40-hez közel, amikor érzem, hogy a szüleimnek nem vagyok olyan fontos, mint a másik)

Lehet, hogy az átélt dolgok miatt, de igyekszem a szabadidőmet is úgy alakítani, hogy mindnek jusson. Azt nem mondom, hogy egyforma idő jut rájuk, hisz a legkisebb még nincs 1 éves, és jobban igényli a törődést, az időmet, de tudatosan igazítom az életemet úgy, hogy mindnek jusson.

De visszatérve az eredeti kérdésre, a 9 évest is úgy szeretem, mint a 4 évest vagy épp a kicsit. Ez így volt, és remélem, így is marad.

Hát szerintem igen, bár ez nem így "grammra" működik. De nehéz, mert ugyan egyneműek, az egyik nagyobb, a másik kisebb és nagyon eltérő személyiségek is - szóval mások az igényeik, más formában kell kimutatnom feléjük a szeretetem, megosztanom figyelmem és időmet, amiért meg sokszor versenyeznek még apával is (persze fiúk) és ez eleve sok konfliktus forrása. Úgyhogy nagyon kell centiznem, hogy igazságosan osszam be magam :)

Az ihlető kérdésre is reagálva: Az első gyerekemet valami csodaként éltem meg, a másodiknál meg már volt valami "forgatókönyv" a fejemben - ami persze nem úgy alakult :) - , de mindkettőhöz úgy pár hónaposan kezdtem igazán kötődni, amikor kicsit megismertem, ki is ő, és a saját státuszomat is felfogtam. De a szeretet, hogy ömlengjek :), nem lesz kevesebb többfelé osztva, sőt fordítva, és úgy is érzem, férne még gyerek a szívembe.

Én sajnos nem, nem tudok ellene tenni!

Volt időszak amikor komolyan ott tartottam hogy elmegyek egy szakemberhez mert még én sem tartom normálisnak hogy a saját gyerekem ellenszenves tud lenni nekem és örülök ha nem vagyok vele :/

A másik teljesen az ellentéte.

Egyébként én pont fordítva gondoltam, és pár gyerekes ismerősöm is attól félt hogy a második gyereket nem tudja majd úgy szeretni mint az elsőt

6-os! Szerintem ez természetes, minden anyának megfordul a fejében az gondokat, inkább félelem, hogy mi lesz, ha a második gyermekemet nem fogom annyira szeretni. Bennem is felmerült ez a kérdés, és ösztönösen tudtam, hogy nincs aggódnivalóm, megjön majd a szeretet és a ragaszkodás akkor, amikor jönnie kell.

A kérdésre válaszolva: két gyermekem van, a fiam 4 éves, a lányom lassan 2,5. Mindkettőt imádom az életemnél is jobban, nincs különbség az irántuk érzett szeretetemben. Viszont a megnyilvánulásában lehet különbség. Például a kislányom nagyon apás, tudom, hogy imád engem is, de a férjemért rajong. A kisfiam igazi matricagyermek, rajongásig szeret engem. Ez a felállás meghatározza tulajdonképpen a szeretetünk kifejeződését is. A fiam mindig igényel, Vele úgy érzem, még nem szakadt el az a láthatatlan köldökzsinór. Ő fizikailag is függ tőlem, amikor együtt vagyunk, szó szerint hozzám tapad, és este elalváskor (amikor elalszik), akkor enged el. A kislányom a fiammal szemben nagyon önálló, és nagyon apás is, Ő ritkán jön megölelgetni engem, Vele a játékban és az egyéb tevékenységekben tudunk nagyon egymásra hangolódni. Például imád kézműveskedni, az én legnagyobb örömömre, mert én is imádok. Nagyon jó partnerei vagyunk egynásnak olyankor.

Nap közben munka közben rengeteget járnak a fejemben a gyermekeim. Sokszor azon kapom magam, hogy hol a lányomra, hol a fiamra gondolok. Mindegyik ad valami gondolkodnivalót. Az egyik (pl. a lányom) most válik szobatisztává, büszke vagyok Rá, kíváncsi vagyok, mit csinál a bölcsiben, a másik folyton szavalja az ovis verseket, azok csengnek a fülemben munka közben, és olyankor annyira hiányzik...szval hihetetlen gyengédséget érzek a szívemben, amikor a gyermekeimre gondolok, külön-külön is. Én tényleg megtapasztaltam azt, amivel a kislányunk születése előtt nyugtattak, hogy a szeretet nem feleződik, hanem duplázódik. És nem tesz különbséget gyermek és gyermek között.

Hol az egyik a kedvesebb, hol a másik. A kisebb most 1,5 éves és kezd kinyílni, viszonozni, ravasz lenni és meglepő klassz dolgai vannak már. Állandóan gyűrném, annyira cuki.

A bátyja sosem volt ilyen, sem a természete, se ez a babásság nem volt meg. Mindig olyan kisfiús volt babaként is. Őt azért imádom, mert annyira okos, megfontolt, soha semmit nem ad fel és annyira szép a szeme és az arca, imádom nézni. Teljesen más a két gyerek. Hol az egyik hol a másikat "szeretem" jobban, de ez ilyen pillanatnyi valami inkább. Az a mély igazi anyai szeretet, ami nem a felszínen van, az teljesen ugyan olyan az aggódással, gondoskodással mindennel együtt. Ez ilyen két fajta szeretés nálam, az alap és az amit a személyiségükkel hoznak ki belőlem.