Saját példával megcáfolnátok az alábbi, járással kapcsolatos állítást?
Azt olvastam,hallottam:
"Amelyik babának segítenek járni (fogják a kezét),az egyrész később kezd el (lesz hozzá elég bátor) egyedül járni ahoz képest, mintha sosem segítettek volna neki (tehát a saját maga valós lehetőségeihez képest), másrészt mivel rosszul fejlődik ki az egyensúly érzéke, állandóan esni-kelni, bukdácsolni fog.
Nem véletlenül kérdezem. Sajnos mi fogjuk 1 éves kislányom kezét kb egy hónapja,egyszer valaki sinálta vele a családból,azóta olyan természetessé vált, még nekem is,de aggódni kezdtem,hogy ezzel hátráltatom,és egyáltalán nem teszünk jót. Talán,még nem késő leszokni róla...ha kell!
Szerintem van benne igazság. Az én kisfiam későn indult el (14 hónaposan), de rögtön úgy kezdte, hogy besétált az előszobából a nappaliba. Soha nem vezetgettük, nem is akarta. Én is azt vártam, hogy majd pár lépést tesz a bútorok között, de egyből stabilan járt. Pár hét alatt eljutott a futásig.
Furcsa látni a tanácsadáson a babákat akik alig tudják egy más elé tenni a lábacskáikat, de követelik, hogy vezessék őket. Nálunk ez teljesen kimaradt.
kisfiam majdnem nyolc hónapos volt amikor felállt, majd a bútorokba kapaszkodva ment. még nem volt egy éves amikor magától ment. sosem engedte hogy kézen fogva vezessük,magától tanulta. szerintem ez gyerekfüggő. ismerőseim között van olyan baba akit vezetgettek és később kezdtek el önállóan menni.
de viszont én most azzal szenvedek hogy sehol nem hajlandó megfogni a kezem még az úttesten sem:(
Köszönöm mindenkinek a választ!
Akkor úgy látszik a vezetgetésről megoszlanak a vélemények, de azt többen írtátok, hogy akit nem vezettek nem nagyon engedte megfogni később a kezét. Ezt azért jó tudni.
Még egyszer köszi.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!