Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Babák » Miket tanítgattok vagy tanítot...

Miket tanítgattok vagy tanítottatok egy éves gyermekeiteknek?

Figyelt kérdés
Megvan az Anya, taníts engem c. könyv is, csinálgatjuk a javasolt feladatokat. De érdekelne, hogy ti ebben a korban mire fektett(et)ek hangsúlyt?
2010. ápr. 19. 09:34
 1/2 anonim ***** válasza:
Jó az Anya taníts engem!, bár én úgy gondolom, a könyv nélkül is ugyanezeket csináltam volna, sőtt gyerekeim is ezeket igényelték volna maguktól is. Szerintem különben ne elvégzendő feladatként tekints a könyveb lévő feladatsorokra, hanem ötletekként, amiket beépítesz a játékba. Én egyébként sokszor hagytam, hogy önállóan tevékenykedjenek, mert úgy gondolom, hogy amit saját maguk fedeznek fel, sokkal mélyebben elraktározódik, mint at, amit készen kapnak. Igazán a gyerek tevékenységét azzal szoktam segíteni, hogy különböző eszközöket biztosítok a játékhoz és hagyom, hogy maga találja ki, mit is lehet "játszani" az adott dologgal, így még a fantáziája is fejlődik. Hogy mire helyeztem a hangsúlyt? Hogy megtanuljon önállóan is játszani, le tudja magát kis időre foglalni. Persze, mindegyik gyereknél leültem én is, ha igényelte, hogy ott legyek, de nem én mutattam, hogy mit lehet egy-gy eszközzel csinálni, csak hátulról segítettem... Ja! és hagytam őket, hogy kimozoghassák magukat a nekik tetsző módon, így aztán nem voltak járókában tartva...
2010. ápr. 19. 09:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:
Egy éves kor környékén a járás illetve a beszéd a két legnagyobb dolog a kicsik életében, legalább is nekem ez a tapasztalatom. A járást úgy segítheted, hogy nem korlátozod hadd próbálkozzon, mindig megdicséred és vele örülsz a sikereinek. A beszédhez a sok éneklés, könyvek nézegetése, mesélés a leghatásosabb. Próbálkozhat a pohár használatával, az önálló evéssel.
2010. ápr. 19. 11:08
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!