Meg lehet"javítani" egy elrontott babát?

Kislányom 7 hónapos múlt. Terhesen és a babás lét elején bőszen kampányoltam mellette, hogy babát ugyan nem hagyunk sírni, akkor sem ha látszólag csak"hisztis" és nem fájhat semmije. Mostanra viszont kikészültem. Tényleg igyekeztem az első perctől kezdve a kedvében járni abban a hitben, hogy egy kicsi babát még nem lehet"elkapatni". Nem hagytam soha sírni, igény szerint szoptattam, velünk alszik az ágyban, stb. Most ott tartok, hogy 9 kg és éjjel-nappal velem, értsd: a kezemben van, vagy rám kötözve. Nem marad el egy percig sem nélkülem, vagy az apja nélkül. Zuhanyozni is viszem magammal, de néha még a wc-re is. Ahogy megneszeli, hogy letenném, már a szándéktól üvölt. Kisebb korban még elvolt 15-20 percig a hordozóban még mosogattam, de már nem. Csak a kezemben hajlandó meglenni, ha épp nem vele foglalkozom. Ha leteszem, akkor intenzíven játszani, hülyéskedni kell vele. Nincs olyan, hogy 5-10 percre ott hagyom. Férjem rengeteget dolgozik, más segítségem nincs. Soha nem voltam még a baba nélkül sehol, még a 6 hetes kontrollra is vittem magammal. 2 hetesen már együtt tescóztunk, mert másképp nem tudom megoldani. Ami aggaszt, hogy mostanában folyton fáradt és ideges vagyok. Néha már ráüvöltenék mikor hisztériázik ha nélküle megyek pisilni, sőt néha legszívesebben bezárnám a legtávolabbi szobába és elbújnék a előle. Úgy érzem, én mint XY már nem is létezem. Csak valakinek az anyja vagyok, 24 óráz őrző-védő/ellátó szolgálat és ha eltűnnék, senki a kicsin kívül észre sem venné. Mit tegyek, hogy ez elmúljon? Hagyjam néha sírni, hogy nyugiban zuhanyozzak, vagy reggelizzek? Ekkora gyereket egyáltalán még le lehet szoktatni erről?