Családi balhé a névválasztás körül?
Én mondtam nagy csodálkozó szemekkel, hogy az apja nevét kapja, a VEZETÉKnevét. :D
A mi döntésünk, mindenkinek van/volt lehetõsége elnevezni a saját gyerekét. Aztán elkezdtem a párommal ötletelni, hogy milyen lenne ha az én vez.nevem viselné, s ráadásul nem is a kiválasztott nevet, hanem apum nevét(õ meghalt), és igazuk van, így tényleg nem biztos a neve.Majd otthagytuk a társaságot! :D Volt döbbenet, de leálltak. :D
Nem voltam hasonló helyzetben, de úgy gondolom, mindenkinek joga van a saját gyerekét úgy nevezni, ahogy szeretné. Egyébként sem vagyok annak a híve, hogy egy családban mondjuk 4 Kiss Béla legyen, mert még a dédipapát is így hívták. A szokások meg úgy általában nem érdekelnek, első a saját véleményem, az pedig különösen fontos, ha ezzel apuka is egyetért.
Meg kell mondani a kedves családnak, hogy amikor ti születtetek, nekik volt lehetőségük nevet választani, a baba érkezésével pedig tietek a döntés joga. És ti úgy döntöttetek, hogy XY lesz, ez a továbbiakban nem vita tárgya. Pont.
Most őszintén, ki nem szarja le, hogy mit szól hozzá a család?! Hogy lehet megoldani? Felnőtt emberek vagytok nem? Ráadásul gyereket vállalatok. Akkor legyetek már annyira felnőttek, hogy a sarkatokra álltok és nem hagyjátok, hogy ilyen dolgokba beleszóljon a család.
Csodás nevelést fog kapni az a gyerek, ha már most ezen elakadtok..
Én is azt mondanám, hogy nekik is volt lehetőségük elnevezni a saját gyerekeiket, most pedig mi következünk.
(A baj csak az lehet ezzel az érveléssel, hogy simán lehet, hogy az ő szüleik is beleszóltak annak idején és lehetséges, hogy ők engedtek a nyomásnak. Mondjuk ebben az esetben hatványozottan át kéne érezniük, hogy mennyire idegesítő.)
Még jó lehet, hogy terelitek a témát mindig, mikor szóba kerül, vagy azt mondjátok, hogy még átgondoljátok és akkor mikor megszületik megtudják, hogy az lett, amit akartatok.
Nővérem babájának egy örök klasszikus nevet választott, amire az anyósa és anyukánk is húzta a száját, hogy milyen öreges név (egyébként nem Anna és nem is Erzsébet), fiatalabbak szerint egyáltalán nem az. Miután megszületett mindketten büszkén újságolják mindenkinek és egyikőjük se foglalkozik már ezzel a kérdéssel.
Én azt nem értem, ha nincs még meg a baba, minek bejelenteni a nevét? Ez olyan, mintha azért dobnád be, h megvitassák. Ráadásul a terhesség legelején...most 9 hónapig szívják majd a véretek, győzködnek, balhéznak ezen.
Mi mindenkinek azt mondtuk, ha kérdezték, h még nem dőlt el, mi lesz a neve. Még az ötleteket se mondtuk el, h ne kezdjék el leszólni, terjeszteni, stb. Majd amikor megszületett, mindenki kapott üzenetet, h X.Y. ekkor és ekkor megszületett és pont. Kész tényt közöltünk, vitának helye nincs és lám, még a mindent kritizáló nagymama is elfogadta.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!