Nem foglalkozom eleget a babával?

Szia! Az én lányom most 14 hónapos. De elejétől kezdve rengeteget foglalkoztam és foglalkozok vele,mellette főzök,takarítok és foglalkozok magammal,de ami tény,h egy 5 hónapos kisbabával...

Hogy is mondjam.. Nem lehet annyit és úgy foglalkozni mint egy nagyobb babával. Mint írtam rengeteget foglalkoztam vele az nem azt jelenti ,(tudom szégyen) hogy feltétlen élveztem a csőrgőzést meg a kukucska játékokat ha érted mire gondolok. Sokszor nem volt kedvem csak úgy ücsörögni mellette és gügyögni. De megtettem,ő érte. Amúgy erre nekem az volt a megoldás,h nagyon sokat mentünk,csavarogtunk. Nekem is jó volt és ő is élvezte.

Most h nagyobb ilyen téren sokkal könnyebb,együtt takarítunk,teregetünk,főzünk,eszünk,bevásárolunk,egyszóval mindent együtt csinálunk,nem sokat kell külön leülni vele játszani mert elszórakoztatja magát és részt tud venni a mindennapokba,míg azért egy 5hós nem igazán.

Azt tudnám tanácsolni,h picit tedd tartalmasabbá azt az időt amit együtt töl ötök. Legyen minőségi idő! Az én lányom imádta,h ott vagyok neki,tudatosan csak vele foglalkozok! Viszont kell az is,h egyedül is szorakoztassa magát.

Nem vagy rossz anya. Idővel amikor nagyobb lesz sokkal rugalmasabb lesz minden.

Ami pedig a babával való közös játékot illeti: a lényeg, hogy együtt legyetek, hogy lásson. Hogy te közben tornázol, házimunkát végzel, zuhanyzol, vagy bármi mást csinálsz, lényegtelen. Egy csecsemő számára MINDEN fejlesztő hatású, issza magába az információkat. Ha a hétköznapi tevékenységeid során lát téged és kommunikálsz vele (akár csak hangosan kommentálod, hogy éppen mit csinálsz) az bőven elég. Célzottan játszani ebben a korban teljesen felesleges, elég, ha lehetővé teszed számára a mozgást és elérhetővé a felfedezhető játékokat.

Elárulom, a célirányos foglalkoztatás sokszor pont megakadályozza a baba fejlődését, például amikor anyuka szájbarágósan mutogatja és magyarázza a babának, hogy a formabedobónál mit hová kell bedobni, akkor elveszi a gyerektől a legfontosabbat: a kísérletezés, a próbálkozás, az önálló felfedezés lehetőségét.

Aztán ott a szereptanulás... már egy éves kortól van funkciója annak, hogy a gyerek mit lát a szülőtől, milyen mintákat sajátít el tőle, hiszen utánzással tanul. A lányomnak onnantól, hogy kezdett felállni, volt kis seprűje, kis porszívója, kis edényei, még kis fűnyírója is. És utánzott mindenben, amit én csináltam éppen, azt akarta ő is, a saját kis játék eszközeivel!

A családi szocializáció akkor zajlik egészségesen, ha nem a család alakítja az életét a gyerekhez, hanem a gyerek nő bele a család megszokott rendjébe.

És még valami... nyugodtan passzold le időnként! Komolyan! Ha jól elvan apukával, akkor menj el kicsit mozogni, kikapcsolódni, barátnőzni; ha vannak elérhető nagyszülők, akkor fokozatosan szoktasd hozzá, hogy velük is van, és csináljatok a férjeddel kettesben is közös programot. Ettől nem leszel rossz anya, sőt! A gyereknek elsősorban KIEGYENSÚLYOZOTT, BOLDOG anyára van szüksége, nem pedig egy mártírra.

Ami pedig az érzéseket illeti: van egy idealisztikus elképzelésed arról, hogy mit kéne anyaként érezned, és bűntudatot van amiatt, hogy nem azt érzed. A gond nem az érzéseiddel van, hanem az idealizált elvárásaiddal! Ha elengednéd azt a gondolatot, hogy mit KELLENE érezned, máris nem lenne bűntudatod. Igenis éld át, mondd ki a negatív érzéseidet, és tudatosítsd, hogy emiatt nem kellene bűntudatodnak lenni! Teljesen normális, ha néha rosszul érzed magad az anyai szerepben, hogy néha tehernek érzed, hiszen valóban hatalmas felelősséggel, nagy megterheléssel jár. Az lenne a furcsa, ha nem így éreznéd. Hidd el, ha megéled a negatív érzéseket - bűntudat nélkül! -, akkor enyhülni fognak. Engedd meg magadnak, hogy így érezz!

Én már nem foglalkozom az ítélkezésekkel, elég sokat foglalkoztam gyakorlati pszichológiával, és megtanultam, hogy mindig is voltak bennem negatív érzések, akkor is, amikor nem voltam éppen tudatában, elfojtottam őket és máshol törtek utat. Számtalan alkalommal voltam tanúja, amikor valakinek komoly fizikai tünetei (pl. hetek óta tartó migrén) múltak el pillanatok alatt csak attól, hogy képes volt beszélni a negatív érzéseiről.

Az emberi elme úgy működik, hogy a számára kínos, vállalhatatlan érzéseket igyekszik elfojtani a tudattalanba, nem engedi felszínre törni. Ha pedig mégis felszínre tör, akkor bűntudatot élünk meg, mert hát hogy képzelem én, hogy ilyen érzéseim vannak...

Azt kell tudatosítani, hogy MINDEN érzés jogos, nem lehet elvitatni, hiszen attól, hogy nem akarom, még érzem! Minél jobban küzdök egy érzés ellen, annál nagyobb szorongást okoz. Ha pedig egyszerűen csak megengedem magamnak, akkor ez a szorongás elmúlik. Tényleg működik, én már évek óta gyakorlom a negatív érzéseim megélését, és azóta sokkal kiegyensúlyozottabb vagyok! :)