Anyukák apukák! Ti is folyamatos időhiányban szenvedtek? Egy éves a gyermekünk és nem tudom más hogy osztja be az idejét de nekünk nagyon nehéz.
Nekem sem volt sose időm, de nekem azért, mert rosszul osztom be.
Viszont nálunk sosem volt "Éjfél előtt nagyon ritkán kerülünk ágyba."
Azt az egy dolgot mindig szigorúan vetem, hogy 8-9 között alvás. Ha kellett meséltem, énekeltem, vagy csak feküdtem mellette.
Így azért estére maradt egy kis "szabadidő is", amikor a kicsi már alszik, a férjem még nem ért haza (vendéglátós). Akkor mosogattam, teregettem, vasaltam, takarítottam... stb.
Most hogy már újra dolgozom én is, jobban kell szervezni, mert H-P 7-17 nem vagyok otthon. Szóval így egy kicsit még nehezebb.
Bocsesz! Rosszul értettétek! A gyerek olyan 9 körül elalszik. Nem az ő alvásáról beszéltem hanem az anyuka apuka alvásáról ami lassan már nincs!
2-es! Látom hasonló cipőben jársz! :)
Nem. Egyrészt mert a ház van értem, nem én a házért.
Szigorúan bevezettem, hogy hét (na jó, fél nyolc) után már semmit, de semmit se vagyok hajlandó megcsinálni!
Mert ha nekiállok mosogatni, pakolni, felsöpörni, én is éjfélre kerülök ágyba.
Nálunk párom embertelen korán kel, és hozzá is igyekszem alkalmazkodni.
Semmi bajunk nem lett még tőle, hogy vacsora után nem mosogattam el, és reggel is csak az első kávé után.
Legfeljebb szerezz be még pár tányért és poharat, hogy legyen mindig tiszta. :D
A házban tisztaságnak kell lennie, főleg egy padlócirkász gyerek mellett, de még senki se lett beteg, mert nem volt makulátlan rend, és a nappaliban is voltak plüss játékok.
Ez az időszak is eltelik, és új napirend alakul ki.
Én nem vagyok hajlandó a gyerek alvása után házimunkát végezni. Az én fiam (15 hónapos) sincs el egyedül, neki is mindig társaság kell, így vele együtt csinálom a házimunkát, már amennyire lehet, bár nyilván így minden 2-3x annyi ideig tart.
Pl. mosáshoz együtt válogatjuk a ruhát, ő tekerheti a programválasztó gombot, ő nyomhatja meg az indító gombot (nyilván én felügyelem, korrigálom). Teregetésnél segít behordani a ruhákat, nyilván ő egyszerre 1-2 darabot tud vinni, és jóval hosszabb idő így csinálni, de addig is le van foglalva és velem lehet.
Mosogatásnál én mosogatok, ő vagy kihozza a konyhába a fél gyerekszobát és játszik, vagy kipakolja a lábosokat és azokkal szórakozik. Főzésnél dettó. Ha olyan dolgot csinálok, aminél nem tudok rá figyelni (pl. épp leszűröm a tésztát, behabarok vmit), akkor beültetem az etetőszékbe, és ott kap valami játékot.
Porszívózásnál jön velem, vagy lehasal az ágynál, és nézi, hogy alaposan csinálom-e :)
Vasalásnál már nagyon megnézem, hogy mit kell vasalni, de azt általában olyankorra időzítem, amikor a féjem otthon van, addig ők játszanak.
És persze minden munka közben folyamatosan mondókázok, éneklek, beszélgetek.
Fárasztó és lassú így haladni, de számomra inkább ez, minthogy este kilenc után robotoljak még.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!