Mindenki dicsekszik a babájával?
Abszolút egyetértek veled!!! Én sem vagyok "dicsekvő fajta" A nagy fiam, mivel hypoton, ezért igencsak megkésett volt a mozgása, tehát ott lemaradva volt a kortársaitól. Sokszor hallottam, hogy "jaj ő még nem..." NEM, mert ilyen, és később kezdi. Utálom, amikor mondják, hogy az enyém már ezt tudja, de közben nem tud ülni, csak felülteti, és úgy marad a baba. (amit te is írsz)
Most van egy 4 hónaposom, ha megkérdezik, hogy vagyunk, rávágom, jól. Nem tudom, hogy ő milyen tempóban fog mozogni, de biztos nem azzal fogok kezdeni mindenkinél, hogy húúúúú már ezt is tudja.
Sajnos sokkal több az olyan anyuka, aki állandóan azzal van elfoglalva, hogy "az enyém már ezt is tudja..." De ha ők ebben lelik örömüket :) Ne foglalkozz vele, te maradj olyan anyuka, amilyen most vagy :)
Na nekem ugyanez a problémám, és már agyamra mennek a szomszéd anyukák, akiknek másból se áll a beszélgetés csak egymás szavába vágva ajnározzák a saját gyereküket...
Nem hiszem el hogy ez az egyetlen beszédtéma felnőtt értelmes nőként...
én most valamelyik nap már nagyon besokalltam:) Pedig az én gyerekem is csomó mindent tud, a kisebb főleg nagyon ügyes mozgás terén pl. de mégse jut eszembe rázúdítani másokra!!! Ha kérdezik az más...
De komolyan okos, diplomás nők teljesen megzavarodva, a kommunikáció és a beszélgetés szabályait teljesen elfelejtve nyilvánulnak meg.
Magyarán tökmindegy, csak ők elsorolhassák hogy a gyerek áll, ül, beszél 7 nyelven és stb.
Én sose kezdek el a magaméról csak úgy beszélni, és már próbltam azt is,hogy én kérdezem meg tőlük hogy mi a helyzet meg megdícsérgetem hogy jaj milyen ügyes a babájuk, hátha akkor le lehetne röviditeni ezt az áradatot és túllicitálást.
De nem jött be ez a taktika se...:)
Én kicsit most egyedül sétálgatok a gyerekeimmel, mert félek h nagyon kiosztok vkit így:)
Aztán úgyis beletörödök h ilyenek és lenyugszom:)))
Nekem nincsenek dicsekvős ismerőseim. Barátnőmmel szoktunk sétálni, 1 hónap különbség van a lányok között. Mindig megbeszéljük, hogy ki mit tud, de nem a dicsekvés miatt. Valamiben az egyik jobb, valamiben a másik. Tanácsot adunk egymásnak, elmeséljük mit, hogyan, mikor csinálunk, de semmi dicsekvés nincs benne.
Ha ismerősök megkérdezik, hogy mi újság, nem vágom rá, hogy "már mászik" stb. Ha megkérdezik, hogy mit tud,akkor elmondom. Én is megkérdezem az ismerőseimtől, hogy mi újság, mit tud a baba, de szerintem ebbe semmi rossz nincs. Nem tudom, hogy ezt miért kell dicsekvésnek venni.
Kedves Utolsó. Nem ezt veszik dicsekvésnek nyilván, nem erről volt szó, hanem hogy CSAK a gyerekek mindenféle teljesítései a témák.....tehát nincs más téma, csak ez és csak egymást túllicitálgatva.
Örülj neki,hogy te nem találkoztál még ilyennel és hogy a barátnőid, ismerőseid közül mindenki -megtalálva az egészséges arányokat - beszél a gyerekéről.
ne is mondd.. a nagyszulok olyan, mas varosban lakunk, de felek elore lemenni, mert ugy van beharangozva az unoka, hogy szupermen..
meg amikor talalkoztunk korunkbeli babaval, egybol mondjak hogy bezzeg mit tud az unoka, nekem meg eg az arcom, mert ha a masik baba kevesebbet tud, akkor mi van, meg kulonben is, heti ket latasbol nem nagyon tudjak mi van..
engem is taszit, nem tudom miert csinaljak, en nem vagyok agilis, es nem is erzem hogy annak kene lennem
nem verseny
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!