Mennyire szoktad "erőltetni" az evést?
Figyelt kérdés
Arra gondolok, hogy az első elfordulásnál vagy szájösszszorításnál feladod, vagy kínálgatod még?2010. márc. 15. 21:13
1/6 anonim válasza:
Hát bizony én vagy hogy erőltetem az első falat után, mert volt már többször, hogy ahogy az első falat a szájához ért volna már fordította is el a fejét, aztán kicsit erőltettem és megette jóízűen az összeset.
2/6 anonim válasza:
Hát én is "erőltetem". Az első kanál után általában öklendezik, fintorog, majd már a 2-3 kanál után már jóízűen eszik. Akkor nem erőltetem, ha nyűgösködik közben, vagy már kiköpködi.
J.
3/6 anonim válasza:
Egészen addig kínálgatom, amíg nem utasítja el teljesen. Értem ezalatt azt, hogy kiköpi, csapkod a kezével, sírni kezd stb. Én is azért teszem, mert sokszor előfordul velünk is, ami az első két válaszolónál. Sokszor, ha sikerül a szájába tuszkolnom az első falatot, utána eszik rendesen.
4/6 anonim válasza:
en az ebedet eroltetem!
(vacsi rendben van, mert az uzsit rendszerint atalukalja...)
A tobbit annyira nem.
16 hos fiu anyuja(13 kg)
5/6 anonim válasza:
Először persze mindenképp egy kicsit erőltetem, mert millió oka lehet amiért elfordul, nem eszik. De amikor látom, hogy nem megy, hagyom. Ha éhes úgyis eszik. Én nem fogom azt csinálni, mint anno anyósom a fiaival, hogy rohangált utánuk a lakásban meg hasonlók, hogy egyenek....
6/6 A kérdező kommentje:
Nagyon köszi a megnyugtató válaszokat :)
2010. márc. 16. 07:46
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!