Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Babák » Mire utalnak ezek a jelek?

Mire utalnak ezek a jelek?

Figyelt kérdés

3 hónapos a lányom és az utóbbi egy hétben nagyon megváltoztak az alvási szokásai. Eddig sokat aludt napközben és az éjszakát is végigaludta - egyszer kelt fel enni-, bár az altatás nem volt soha zökkenőmentes. Gyakran felsírt, be kellett menni hozzá, cumit visszatenni a szájába, ültünk mellette, simogattuk, de azért összességében szerencsésnek éreztük magunkat.

Aztán egy hete megváltozott. Gyakran izzad a kis feje (kifejezetten savanyú szaga van), közben tenyérnyi foltok vannak a feje alatt a pelenkán, először arra gondoltam, hogy bukott, de néha látom, hogy teljesen vízszerű folyadék jön ki belőle evés után akár 2-3 órával(inkább nyálnak tűnik, de hirtelen úgy buggyan ki belőle egy nagyobb adag, mint amikor buknak a babák...nem tudom mi lehet ez), izzadnak a kezecskéi, nyugtalan, egy óránál nem alszik többet napközben, gyakran rágcsálja a kezeit.

Az igazi cirkusz azonban este kezdődik. Fürdés után elalszik 8 órakor, majd 9-kor felébred és üvölt, ha nem hozom ki az ágyból vagy nem ülök ott mellette. Néha éjfélkor még ébren van, hol nézelődik, hol rekedtre üvölti magát, de aludni nem tud.

Ráismer valaki ezekre a tünetekre?


2010. márc. 8. 16:34
 1/4 anonim ***** válasza:

Szia!

Nem lehet, hogy a gyomrából jön vissza a sav?

Minden esetre, mielöbb beszélj az orvossal, mert nem jó a picinek, ha jelzi a nyugtalanságával a bajt!

2010. márc. 8. 16:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:

Nézesd meg a biztonság kedvéért orvossal, de szerintem nem kell megijedni, egyszerűen csak fogzik :)

Hihetetlenül tudnak ilyenkor nyálzani, a kézrágcsálás, nyugtalanság pedig egyértelmű tünet. A savanyű szag is a nyál szerintem.

Próbáljátok ki a Viburcol kúpot, nekünk nagyon bevált. Homeopátiás szer. Este lefekvés előtt adunk 1 kúpot, és végigalussza az éjszakát. Nálunk is 3 hónapos korban kezdődött a fogzás, most lesz 6 hónapos, és most törte át az ínyét az első fog. Volt, hogy annyira sírt a gyerek, hogy kezdett felmenni a láza is. Amikor ilyen nagyon kínlódott, adtam neki Nurofent, ez össz-vissz 2-3 alkalommal volt a 3 hónap folyamán. Kisebb fájdalom esetén Dentinox-szal kentem az ínyét.

2010. márc. 8. 17:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:
Én a helyedben beszélnék a dokival,mert akkor legalább megnyugszol te is és ad valami tanácsot.Az szerintem nem normális hogy olyan nagy mennyiségű folyadék távozik,hogy foltot hagy a pelenkán.
2010. márc. 8. 18:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim válasza:
egyértelműen refluxos a babád, az enyémnek ua tünetei voltak. Már 10 éves és semmi9 gond, most viszont nagyon oda kell figyelned a táplálására. Privibrn 0rok sok tanácsot ha szükséges.
2010. ápr. 19. 10:00
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!