Akik kisbaba mellett írták a szakdogát, hogy oldottátok
meg?
Figyelt kérdés
Most kezdek nekiállni, 3 hónapos a kisfiam. A párom 6-15ig dolgozik, utána 2órát edz, majd itthon van velünk. Arra gondoltam, hogy a hétvégéken nem foglalkoznék a dologgal, az csak hármunké lesz. Tehát valamikor hétköznap kell megoldanom mindent. De hogy? Mikor a baba alszik? Éjjel? Passzoljam le az anyósnak?
Ti hogy csináltátok?
2015. aug. 3. 19:11
1/10 anonim válasza:
Nos, én akkor tanultam/tanulok és írok, amikor a fiam alszik, de a sűrű vizsgaidőszakokban a párom nem járt edzeni (ő is szokott amúgy heti 3x), mert szükségem volt időre. Ezt megértette, és ekkor nem ment, helyette fél5-re hazaért, és átvette a felügyeletet, játszóra vitte, fürdette, altatta, így több órát nyertem naponta. Szerintem ezt csak csapatmunkában lehet csinálni, legalábbis úgy, hogy ne merülj ki teljesen.
2015. aug. 3. 19:17
Hasznos számodra ez a válasz?
2/10 anonim válasza:
én ugyan nem szakdogát, de egyéb tanfolyamot végzek, októberben lesznek vizsgáim, de folyamatosan tanulok óráról órára hogy ne halmozódjon, most épp tételeket dolgozik ki, mikor alszik a baba napközben, napi 1-2 órában, illetve mikor a párom nincs itthon este mert pl barátaival találkozik, akkor este is ezt csinálom, két hetente-hetente egyszer...
2015. aug. 3. 19:28
Hasznos számodra ez a válasz?
3/10 anonim válasza:
Másfél éves ikrek mellett csináltam, akik akkor már a rohangálós, aktív, mondhatni ön- és közveszélyes korszakukat élték.
Heti háromszor három órára hívtam szakképzett bébiszittert, mert a férjem késő estig dolgozik.
Szerintem muszáj külső segítséget kérni, hiszen adott esetben könyvtárazni kell, anyagot gyűjteni, és tiszta fejjel kell csinálni, hogy minél jobban és gyorsabban menjen a dolog.
2015. aug. 3. 20:35
Hasznos számodra ez a válasz?
4/10 anonim válasza:
A párom kivett egy hét szabadságot, ő vigyázott a gyerekre, én csak szoptattam. Vettem egy nagy levegőt és megírtam egy hét alatt.
2015. aug. 3. 20:57
Hasznos számodra ez a válasz?
5/10 anonim válasza:
Szia! Másfél éves gyerek mellett írtam. Pont úgy csináltam ahogy írtad. Éjszaka, illetve hétvégente vagy az egyik vagy a másik mamához vittem el. A záróvizsgára tanuláskor úgyanígy.Kb. 2,5 hónap alatt írtam meg, ma végére már minden bajom volt.
2015. aug. 3. 21:32
Hasznos számodra ez a válasz?
6/10 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszokat!
Utolsó! Én pont úgy akarom, hogy hétvégén nem foglalkozok vele, csakis a babával és a párommal.
2015. aug. 3. 21:35
7/10 anonim válasza:
Én nemrég diplomáztam le, másoddiploma. Négy gyerek mellett, a 3 kicsi 4 éves, és 2,5 éves ikrek. Van egy nagyobb is, vele a sulira kellett tanulni. Amikor nem őket láttam el, diplomadolgozatomat írtam és tanultam. Egész nap. De kb 5 percenként kellett felkelnem mindig, mert éhes, szomjas, kaki,pisi, elvette, megtépett, megharapott.......Nem lehetetlen, de egy gyerek mellett sokkal könnyebb.
2015. aug. 3. 21:58
Hasznos számodra ez a válasz?
8/10 A kérdező kommentje:
Biztos vagyok benne, hogy 1 gyerek mellett könnyebb, mint 3-4 mellett, de sokkal nehezebb, mint az első diplomámnál. Akkor még max. azért hanyagoltam a szakdogát, hogy bulizhassak egy jót :)
Szerencsére még van időm, áprilisban kell majd csak leadnom, de nem árt előre gondolkozni és tervezni - azt hiszem :D
2015. aug. 3. 22:16
9/10 anonim válasza:
ikrek mellet csinálom a fősulit, és leginkább a szüleim segítenek, lefoglalják őket napi pár órára, amíg tanulok.
pl. lemennek játszani.
amikor ilyen kicsik voltak, anyu sétált velük 2-3 órát, ők aludtak, én meg tanultam.
2015. aug. 4. 07:40
Hasznos számodra ez a válasz?
10/10 anonim válasza:
5-ös vagyok. Igen, félreolvastam. Csak én ha csak hétköznap éjszakánként írtam volna sose lett volna kész. Egyrészt az agyam sem fogott úgy az egész napos gyerekezés után és 1-től tovább egyszerűen nem tudtam ébren maradni. Szóval nekem kellettek a hétvégék.
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!