Ti hogy találtátok meg az egyensúlyt?

Szüleim gyógypedagógusok, anyám mondta egyszer, hogy "Ne, most ne nyúlj hozzá, elmélyült valamiben. Ha rendszeresen kizökkented, a koncentrációra való képességét nem hagyod kifejlődni."

Mivel engem is így nevelt és jó gyerekkorom volt, ráadásul nagyon jól tudok koncentrálni, váltott feladatokra is - szerintem eredményes ez az elv.

Úgyhogy amíg ő nem jelzi, hogy igényelné a társaságot, addig nem piszkálom. A közelben vagyok, tudja jelezni, ha már mással akar foglalkozni.

Ha másfél órát elpiszmog magában, akkor másfél órán át nem zavarom.

Hozzátenném, hogy gyerekként és felnőttként is teljesen jól elvagyok egyedül is és társaságban is. Ezt azért tartom fontosnak, mert sok emberen látom azt, hogy ha egyedül van, akkor automatikusan azonnal szorongani kezd és fenyegető, kétségbeejtő helyzetnek éli meg, ha nincs senki körülötte.

Ezzel nem a szociális magányra gondolok, hanem arra, hogy néhány óra vagy egy-két nap egyedüllét (amúgy kiegyensúlyozott szociális kapcsolatokkal) ne legyen nyomasztó az egyénnek.