Ti honnan tudtátok első babánál eleinte, hogy mit hogyan kell csinálni?

terhesgondozás alatt kapott kaidványokból és Suttogóból készültem fel, ezek később is nagy hasznomra váltak, valamint a beszélgetések a nem olyan rég(3 éve) szült barátnőmmel

de amikor pirkadatig sírt a karjaimban, eléggé kétségbe estem, hát mire leesett hogy hasfájós, és nem elég a tejem..3 hónapos volt..

Én csúcs béna voltam, nem tudtam semmit, a rátermett anyukák állítólag megérzik, miért sír a gyerekük, na én nem éreztem meg, fogalmam sem volt soha, hogy most éhes vagy álmos vagy mi baja van, folyton kapkodtam össze-vissza. Ennek ellenére egész szépen túlélte a szerencsétlenkedésemet, már óvodás a nagyfiú, jókötésű, vidám, egészséges gyerek. :)

A kisebbiknél már egy fokkal ügyesebb voltam, egyrészt volt némi rutinom, másrészt pedig mert ő alapból könnyebb eset, de azért ott is voltak, sőt a mai napig vannak nehéz pillanatok.

Hidd el, nálam nagyobb antitalentum gyerek témában kevesebb van.

Nem volt soha kisgyerek a családban körülöttem, soha nem is szerettem őket, sőt, idegesítettek a csecsemők, kisgyerekek, nem tudtam velük mit kezdeni.

Aztán terhesség alatt rengeteget olvasgattam magazinokat, netes cikkeket és való igaz, innen a GYK-ről is sok tapasztalatot szereztem.

Aztán megszületett a lányom és a kezdeti pár hét bizonytalanság után teljesen belejöttem.

Való igaz, létezik az a bizonyos anyai ösztön, megérzés.